Lektorokat és akolitusokat avattak a központi szemináriumban

A cikk Hümpfner Erik és Illyés Dávid beszámolójából készült.

„Csupán egy mondat; felszólítás; felhívás; meghívás…? Az avatásra készülve már feltűnt, de igazi súlyát akkor éreztem meg, amikor ott térdeltem Mohos Gábor püspök atya előtt, tartva a Szentírást, és behunyva szemem bensőmben megéreztem Isten jelenlétét. Újra meghívott arra, ami már nem ismeretlen, de valahogy mégis új, valójában mélyebb. Az Ő szava örök, és az élet forrása. A Szentlélek által áthatott viszony meghatározza az Istenhez, embertársaimhoz és nem utolsósorban az önmagamhoz való viszonyulásomat.”

„Újabb lépésekre hív, hogy továbbhaladjak a Mester követésében, az »őhozzá hasonlóvá válásban«”.

*

Az akolitus kisebb rend, abban segíti a leendő paptestvért, hogy minél közelebb kerüljön az Úr Krisztushoz, erősebb legyen a kötelék Krisztus és ő közte. Szükség esetén megáldoztathatja a híveket, elviheti Krisztus testét azokhoz a testvérekhez, akik önhibájukon kívül nem tudnak a misén részt venni, temethet és igeliturgiát tarthat.

A magvető evangéliumi példázata nagyon szépen bemutatja: jó földben, ha gondozzák, ha minden feltételt megadnak, a mustármagból, ami a magok közül legkisebb, micsoda nagy növény lesz.

Már látjuk, a mag kikel a földből, és már meghozza első leveleit, de még nem fejlődött ki. Kis növény, amit még gondozni kell.

Ez még nem a teljes nagysága, de eltölt minket annak reménye, hogy megláthatjuk azt. Idő, türelem, gondviselés szükséges. Ilyen a papi hivatás fejlődése azon személyek számára, akiket az Úr meghív erre a szolgálatra. A kispap lelkében és személyében valami jó dolog kezdődik el, és ezt a jót tovább folytatja hivatásában, hogy cselekedeteiben megmutatkozzon a krisztusi erények gazdagsága.

Forrás és kép: Központi Papnevelő Intézet és Váci Egyházmegye

Magyar Kurír