Szállj le emésztő tűz, szállj le mennyei szeretet!
Eméssz el bennem mindent,
ami szent Fölségednek nincs kedvére,
hogy mostantól fogva egészen és osztatlanul a tiéd legyek.
Csak ezért akarok élni.
(Liguori Szent Alfonz imája)
A nápolyi erkölcsteológus és lelki vezető az egyszerű emberek szolgálatának élt – mondta XVI. Benedek pápa 2011 márciusában mondott katekézisében, az olasz egyházdoktor életét és tanítását ismertetve.
Liguori Alfonz 1696-ban született egy nápolyi nemesi családban; nyolc testvére közül ő volt a legidősebb. Intellektuális képességei hamar megmutatkoztak. Apja ellentengernagy volt a királyi hajóhadnál, és az ő kívánságára Alfonz jogot kezdett el tanulni. Tizenhat éves korában tanulmányait kiváló eredménnyel bevégezve, ledoktorált polgári és egyházjogból. Két év gyakornokság után ügyvédként kezdett el működni, hatalmas sikerrel. Nyolc éven át minden pert megnyert, Nápoly legsikeresebb jogásza lett. Ám lelke mélyén Istenre szomjazott, s a tökéletességre vágyott – emelte ki tanításában a Szentatya.
A korrupció és az igazságtalanságok láttán 1723-ban elhagyta mesterségét, és elhatározta, hogy pap lesz. Tanítói a Szentírás, az egyháztörténelem és a misztika tanulmányozására ösztönözték. Először az oratoriánusok közé akart lépni, de mivel ezt atyja megakadályozta, világi pap lett. Teológiai tanulmányai végeztével, 1726-ban felszentelték, majd belépett egy világi papokból álló missziós társulatba.
Evangelizáló és hitoktatói szolgálatba kezdett a nápolyi társadalom legszegényebbjeiért, akik között gyakran bűncselekményekkel vádolt és rossz szokásokat követő emberekkel találkozott. A terjedő janzenizmus túlzott szigorúsága helyett szeretettel és reményt keltve buzdította megtérésre őket. Imádkozni tanította és arra buzdította őket, hogy jobbá tegyék életüket. E tevékenységével komoly eredményeket ért el: Nápoly szegénynegyedeiben egyre több olyan csoport formálódott, amelyek tagjai esténként imára és Isten igéjének meghallgatására gyűltek össze. Ezek az összejövetelek az erkölcsi nevelés és a szegények közti kölcsönös segítségnyújtás valódi forrásaivá váltak – ismertette XVI. Benedek.
Alfonz szorgalmazta a lelkipásztorok mellett álló segítő világi hívek kiképzését. Az evangéliumot – a barokk akkoriban megszokott túldíszített nyelvezetével szemben – egyszerű szavakkal hirdette.
Harminchat éves korában, egy Scala nevű kis hegyi városban közelről látva az egyszerű emberek – pásztorok, parasztok, bányászok – vallási tudatlanságát, lelki elhagyatottságát, úgy döntött, hogy nekik szenteli további szolgálatát. Elhatározta, hogy egy népmissziók tartására hivatott papi közösséget alapít.
Így alakult meg missziós papok társulataként 1732-ben a redemptoristák rendje, a Megváltóról nevezett missziós papok társulata. Tagjai missziós tevékenységbe kezdtek: a legkisebb falvakba is eljutottak, a megtérésre és a keresztény élet melletti kitartásra buzdították az embereket, elsősorban az ima által. A kezdeti nehézségek után a rend 1749-ben kapta meg a pápai jóváhagyást, majd – Hofbauer Szent Kelemen működésének is köszönhetően – az Egyház legnagyobb újkori férfi szerzetesrendjévé fejlődött, amely a mai napig tevékenykedik az egész világon. A nők számára Alfonz egy szemlélődő rendet alapított: a redemptorisszák jóval kevesebben vannak, de rendjük ma is széles körben elterjedt.
Tiltakozása ellenére 1762-ben, 66 éves korában XIII. Kelemen pápa Sant'Agata dei Goti püspökévé szentelte. Püspöksége 13 éve alatt megváltoztatta egyházmegyéjének lelki arculatát: missziót tartott minden plébánián, segítette a társadalom elesettjeit.
1775-ben, súlyos betegsége miatt, ismételt kérésére VI. Piusz pápa fölmentette püspöki tisztéből, és mint általános főnök visszatért rendjébe. Utolsó 17 évében nyaka annyira megmerevedett, hogy a fejét nem tudta fölemelni, de humorát haláláig megőrizte. Rendtársai között halt meg a campaniai Noccra del Paganiban, 1787. augusztus 1-jén.
Haláláról értesülve, VI. Piusz pápa ezt mondta: „szent ember volt”. XVI. Gergely pápa 1839-ben szentté avatta. IX. Piusz pápa 1871-ben egyházdoktornak nyilvánította. Ünnepét 1839-ben vették fel a római naptárba, augusztus 2-re. Emléknapja 1969-ben augusztus 1-jére került.
Attribútumai: kereszt, könyv, monstrancia, rózsafüzér. A keresztény erkölcs és a katonák védőszentje.
Alfonz korában az erkölcsi élet túlságosan szigorú elképzelése uralkodott a janzenizmus elterjedése miatt, amely ahelyett, hogy táplálta volna az emberekben az Isten kegyelmében való reményt és bizalmat, csak növelte félelmüket. Szigorú, haragvó Isten képét állította eléjük, amely távol állt a Jézus által kinyilatkoztatott Istentől – mondta XVI. Benedek 2011-ben mondott katekézisében.
A pápa kifejtette: Szent Alfonz Erkölcsteológia című művében kiegyensúlyozott és meggyőző képet ad a szívünkbe vésett, Krisztus által kinyilatkoztatott és az Egyház által értelmezett isteni törvényekről, továbbá a lelkiismeret és az emberi szabadság kérdéséről. Fáradhatatlanul hirdette, hogy a papok Isten végtelen kegyelmének látható jelei, az Úré, aki megbocsát és megvilágosítja a bűnös ember elméjét és szívét, hogy megtérjen és életmódot változtasson.
Életművének fő célja a korszerű papi eszmény, a helyes gyóntatói és lelkivezetői gyakorlat meghatározása volt: Homo ecclesiasticus című munkája az eszményi lelkipásztor alakját írta körül, gyakorlati kézikönyvei, gyóntatási útmutatói pedig ugyanezt a célt szolgálták. A lelkipásztori munka elvi megalapozása, különösen pedig a bűnbánat és bűnbocsánat teológiája tekintetében nézetei a XX. századig meghatározónak bizonyultak – szerepel az MTA Filozófiai Kutatóintézete akadémiai-filozófiai nyitott egyetemének honlapján.
Szent Alfonz műveit egyszerű nyelvezet jellemzi, elsősorban a nép neveléséről szólnak. Írásaiban sokszor kiemeli az ima szükségességét, amely megadja a lehetőséget az isteni kegyelemre való megnyílásra, hogy nap mint nap teljesíteni tudjuk Isten akaratát, és a megszentelődés útján járjunk. Innen származik híres mondása: „Aki imádkozik, az üdvözül”. Az imádságon kívül az Oltáriszentség imádására hívta fel a figyelmet műveiben; arra tanítva, hogy Előtte elmondhatjuk bánatunkat, vágyainkat. Szent Alfonz lelkisége Krisztusra és evangéliumára összpontosít. Nagy tisztelője volt Máriának, akinek az üdvösségtörténetben betöltött szerepéről elmélkedik – hangzott el a Szentatya tavaly márciusi tanításában.
Az olasz irodalomtörténet is számon tartja Alfonz püspököt mint az olasz keresztény himnuszköltészet egyik művelőjét, valamint mint népdalköltőt. Vallásos tartalmú szövegeket írt népdalokra; közülük néhány ma is ismert.
Magyar Kurír