Magyar nyelvű szentmisék egyetemistáknak Pozsonyban

Külhoni – 2014. szeptember 3., szerda | 17:32

Az alábbiakban közöljük Molnár Tamásnak, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztorának levelét.


"Kedves Pozsonyban tanuló egyetemisták, főiskolai hallgatók, fiatal felnőttek!

Szeretettel hívunk és várunk benneteket szerdánként az óvárosi ferencesek templomába a 18 órakor kezdődő magyar nyelvű ifjúsági szentmisére és az azt követő közösségi találkozóra. Az új akadémiai év első találkozójára szeptember 24-én kerül sor.

Továbbá szeretnénk felhívni mindazok figyelmét a vasárnapi magyar nyelvű szentmisék helyszíneire és időpontjaira, akik a hétvégéken is a fővárosban maradnak. Reggel 8 órakor a pozsonypüspöki Szent Miklós-plébániatemplomban, 8.30-kor pedig a vereknyei Szűz Mária Neve plébániatemplomban van magyar szentmise. Délelőtt 9 órakor kezdődik az Urunk Születésének Hírüladása, közismert nevén a ferences templomban a magyar nyelvű szentmise. 9.30-tól a főrévi Jézus Szentséges Szíve templomban, 11-től pedig a szunyogdi Szent József-kápolnában van lehetőség magyar szentmisén részt venni. Este 18 órakor a virágvölgyi Szűz Mária Mennybevétele plébániatemplomban kerül sor vasárnapi magyar nyelvű szentmisére.

Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria