Magyar szerzőtől jelent meg könyv - Spanyolországban

A Magyar Irodalmi Lexikon is tanúsíthatja, hogy még 70-100 évvel ezelőtt is bevett szokás volt – külföldön! -, hogy ha egy magyar író sikeres könyvet adott ki, szinte azonnal lefordították számos nyelvre, hála a nagy író elődöknek. Sajnos, ma már az a nagy szó, ha külföldön keltik jó hírünket ilyenformán, különösen akkor, ha XIX. századi szerzőt választ a kiadó. Ezért minden köszönet és hála megilleti mindazokat, akik részt vettek a kiadásban és a spanyol fordításban is – a munka oroszlánrészét elvégző Literatura Húngara online (www.lho.es) fordítójának és magyar lektorának -, és vállalkoztak a Zádori János kanonok elsősorban spanyolországi útjáról írt könyvének (Spanyol út, 1868) megjelentetésére.

A könyvet már tavaly decemberben bemutatta a budapesti Cervantes Intézetben a kiadvány kritikai kiadásában résztvevő két galíciai szakértő, a Santiago de Compostela-i zarándokút folyóiratának - Camino de Santiago - egyik vezetője, Antón Anxo Pombo Rodríguez és a történész Francisco Singul. Utóbbi szerző május 10-én és 11-én ismét hazánkban járt, amikor a vallásos idegenforgalomról tartott nemzetközi konferencián ugyancsak Zádori János könyvéről tartott újabb előadást.

Vajon mi vette rá Zádori Jánost - aki maga árulja el félénk természetét -, hogy mégis vállalkozzon egy ilyen hosszú, hónapokig tartó útra? A Spanyol út szerzője magától értetődőnek tartja a választ: hiányt pótolt, mert hazánkban magyarul addig még senki sem írt útikönyvet Európának eme tájáról. A főleg vonaton és postakocsin utazó kanonok úgy mutatja be igen részletesen a felkeresett fontos célpontokat – a történelmen kívül még a közlekedési viszonyokat, az árakat, a szállásokat, ételeket, szokásokat és a lakosok jellemzőit is -, hogy természetesen nem feledkezik meg a helyi és egyházi látni-, tudnivalókról sem. Néhány hétig útitársa volt az akkor még frissen pappá szentelt és későbbi címzetes püspök történetíró, a nála 12 évvel fiatalabb Fraknói Vilmos is. Zádori koncepciója alig tér el a polgári olvasóknak szóló bédekkerektől, és úgy számol be a felkeresett területeken látottakról és hallottakról, mintha ő maga is ilyet akart volna írni, és az egyházi jellegű épületek kiemelésén kívül az erkölcsi, illetve a vallásos elmélkedésekből lehetett még sejteni, hogy igazából egyházi személyiség rója a sorokat és a spanyol utakat. A kor szokása szerint attól függően emlékezett meg a fontos spanyol történelmi személyiségekről, hogy milyen viszonyban álltak az egyházzal, ezért például Manuel Godoy, IV. Károly király (1788-1808) kegyence igen szigorú jellemzést kapott.

Az észak-olasz és dél-francia területek érintésével érkezik előbb Katalóniába – érdemes megjegyezni, hogy Barcelonában az építészzseni Antoni Gaudí csak 14 év múlva veszi át a Sagrada Família építésének irányítását -, majd innen indult a napjainkban is nevezetes városok felé: többek között Zaragozába, Madridba, Toledóba, Córdobába, Sevillába, Cádizba, Málagába és Granadába. Hogy végül megérkezzen Santiago de Compostelába, vagyis a középkori zarándokok egykori híres kegyhelyére, ahol örömmel látta ugyan, hogy még magyarul is gyónhatna, de hamar kiderült, hogy ha igaz volt ez a felirat – hiszen sok magyar zarándok járt már itt - már nem felel meg a valóságnak. Természetesen részletesen leírja Szent Jakab egyházi legendáját, akárcsak az évszázadokig épült székesegyházat, és ő is láthatta egyik nevezetességét, amelyről még Magyarországon olvasott: ez a mennyezetről függő hatalmas, öt láb magas füstölő (incensario), amit szentmisék közben csak nagy gyakorlattal rendelkező pap hozhat mozgásba.

A már hazafelé tartó Zádori természetesen felfigyelt az 1868 szeptemberében kezdődött új politikai felfordulásra. Ennek végén röpke egy évre kikiáltották a köztársaságot (1873) hatalmas káosz közepette, és mint már annyiszor abban az évszázadban, a hadsereg tett rendet. De erről már nem írt sem a könyv végén, sem később.

Magyar Kurír

(st)