Magyarország leánya – Magyar támogatással építettek újjá egy iraki keresztény települést

Kitekintő – 2018. augusztus 28., kedd | 18:07

Közel kétmillió eurós magyar adományból újítottak fel Irakban egy Iszlám Állam által lerombolt keresztény települést. A helybeliek köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, Tell-Aszkuf – Magyarország leánya – számolt be az MTI a Magyar Idők napilapra hivatkozva augusztus 27-én.


A lapnak adott interjúban Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt másfél évben összesen 4,5 milliárd forintot fordítottak az üldözött keresztények megsegítésére annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek migrációra. A programok közül kiemelkedőnek nevezte Tell-Aszkuf teljes újjáépítését.

A Ninivei-fennsíkon található települést 2014-ben rohanta le és foglalta el az Iszlám Állam, majd elüldözte az ott élő 1300 keresztény családot. A harcok következtében 900 épület sérült meg. A települést közel kétmillió eurós magyar adományból teljesen felújították, és ezer család már vissza is tért lakóhelyére.

A helyettes államtitkár rámutatott: a kereszténység napjainkban a világ legüldözöttebb vallása, a keresztényeknek több mint nyolcvan országban hátrányos megkülönböztetésben van részük, ami széles skálán nyilvánul meg, a vallási jogok megtagadásától egészen a népirtásig. Úgy vélte, Európa jelenlegi állapotát jól mutatja a keresztényüldözésre adott válasza, egészen pontosan annak a hiánya. Nyugat-Európában ugyanis e tragikus jelenség tudatos letagadásával viszonyulnak a keresztényüldözés problémájához – hangsúlyozta.

A lap kérdésére Azbej Tristan elmondta: azok a politikai és egyházi szereplők, akik Európában nem közönyösek az üldözött keresztények sorsa iránt, elismerik a Magyarország által indított programot, amelyben a kormány az átláthatatlan nemzetközi szervezetek vagy más köztes szereplők helyett közvetlenül a fenyegetett közösségekhez juttatja el a támogatást.

Forrás: MTI

Fotó: Király András/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria