Megtartó erők – Kötet Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Petényi Katalin, Gyöngyössy Bence filmjeiről

Gyöngyössy Imre felesége és egyben alkotótársa, Petényi Katalin Emléktöredékek címmel mutatja be férje életművét, kiemelve: mágikus realizmus, a látomás és a valóság szimbiózisa, expresszív képek közvetítették több mint három évtizeden át Gyöngyössy üzenetét „a történelem áldozatairól, a hatalomnak, gyilkos testvérharcoknak kiszolgáltatott, szeretteiktől elszakított száműzöttekről, hontalanokról. Azokról a névtelen hősökről, akik belső energiájukkal, morális tartásukkal szembeszegültek az erőszakkal.”

Gyöngyössy Imre filmjeiben, verseiben és drámáiban fejezte ki az üldözöttekkel, az emberségükben megalázottakkal való testvéri összetartozását, és fogalmazta meg újra és újra ars poeticáját: hitét az emberben és a szeretet teremtő erejében. Műveiben a szabadság „határait-határtalanságait kutatta. Ellentmondott mindenfajta destrukciónak, diktatúrának és terrornak, a gyilkos indulatokkal szemben pozitív értékeket próbált felmutatni”. Bruno Torri, az Olasz Filmkritikusok főtitkára 2015-ben így nyilatkozott: „Gyöngyössy Imrét nemcsak nagy művésznek, de nagy humanistának is tartom. Olyan koherens humanistának, aki legbensőbb érdeklődésének központjába állította az embert, akinek szabadságát, identitását és boldogsághoz való jogát védelmezni kell.”

A kötetben részleteket olvashatunk Gyöngyössy Imre 1985-ös interjújából, amelyben a következőket mondta Graham Petri újságírónak: „Minden ember, akár a megközelíthetetlen sivatagban szomjazik, akár egy világszervezet vagy nagyhatalom élén állandóan mikrofonok erdejében áll: egyformán öntörvényű, külön univerzum. Olyan »atomreaktor«, akinek a saját emberségétől függ, hogy szennyezett, romboló vagy építő energiákat sugároz-e szét. Mindenkinek saját magának is erőfeszítéseket kell tennie saját igazságának megtalálására. Mindenkinek saját magának kell elsősorban megvívnia »belső forradalmát«. Csak a másokért is felelősséget vállalni tudó személyiségek és az emberi jogokat biztosító közösség kölcsönhatásából születhetnek szabad társadalmak. Meg kell találnunk a nihilizmussal szemben a gyerekeinknek is elmondható hiteles igeneket a szorongás helyett, a hétköznapi derűt és megalapozott életörömet.”

Gelencsér Gábor János evangéliumából vette esszéjének címét: „Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32). A filmtörténész – aki Szenvedés és szenvedély címmel monográfiát is írt Gyöngyössy Imréről –, ezúttal arról értekezik, hogyan jött létre a kötet alcímében szereplő filmes szakemberekből álló alkotói csoport, s miként él tovább mindaz a szellemi és művészi örökség, amit közös filmjeikkel közvetíteni igyekeztek. A szerző feltárja az alkotók együttműködésének motivációit és irányultságát, a távlatos összefüggéseket is. Emlékeztet arra, hogy Gyöngyössy Imre eszmélődése a drámai ötvenes évekre esik. Ez az időszak súlyosan érintette őt, jogosan érezhette magát a diktatúra áldozatának. Nem folytathatta egyetemi tanulmányait, évekre börtönbe került, majd munkatáborba. Innen ered az üldözöttek, menekültek iránt érzett empátiája és szolidaritása, s több mint érthető, hogy alkotásaiban mindezt szélsőséges szituációkban, felfokozott lelkiállapotokban jelenítette meg, expresszív, mágikus, lírai stílusban. Az 1956-os forradalom leverése után egészen a rendszerváltozásig a pangás időszaka következett. Bár a hatalom lehallgattatta a telefonokat, dolgoztak a besúgók – Gyönyössyékről is folyamatosan jelentettek –, a retorziók nem voltak végletesek, „csak” megnehezítették a munkát, állandó és fárasztó küzdelmet jelentettek az alkotók számára. Nem drámai tehát a kor, „és végképp nem költői”, hanem „prózai”: „Kis győzelmek és kis megalkuvások, folyamatos megalázó taktikázások a szakmai boldogulásért.” Kabay Barna felnőtt alkotóként lépett be ebbe a szürke játéktérbe, s igyekezett józanul tájékozódni. „Realistább, dokumentaristább látásmódja mellett vélhetően pragmatikusabb szervezői-produceri képessége is segítette a költői magaslatokban szívesebben időző Gyöngyössy Imre terveinek megvalósítását.” Ezt igazolják a nyugati produkciók is, valamint az, hogy a rendszerváltás után Kabay rendszeresen vállalt és vállal produceri feladatokat saját, illetve Gyöngyössy Bence munkáiban. Gelencsér Gábor szerint az egymást kiegészítő, kiegyenlítő kapcsolatrendszerben a mérleg nyelvének szerepét Petényi Katalin tölthette be, egyrészt mint a művészetek világában jártas, széles látókörű és nagy műveltségű alkotótárs, másrészt mint a forgatások munkáját közvetlenül, egy idő után vágóként is segítő közreműködő. Gyöngyössy Bencében pedig mintha „szintetizálódna” szüleinek valamennyi tulajdonsága: menedzserként, producerként ugyanúgy tevékenykedik, mint műfaji vagy szerzői filmek alkotójaként. A tanulmányíró leszögezi: a különféle korok és rendszerek üldözötteinek sorsa melletti erkölcsi kiállás Gyöngyössy Imre legfontosabb, jól látható szellemi hagyatéka. A földrajzi és politikai határátlépést a nyolcvanas évektől már ő is meg tudta tenni. A kásőbb nélküle, de mintegy az ő útmutatásai alapján született filmek pedig folytatták ezeket a politikai határátlépéseket: ügynökökről (Hitvallók és ügynökök, 2008–2009), kuláksorsokról (Kulák volt az apám, 2014) vagy például a Kádár-rendszerben meghurcolt Béres Józsefről készült dokumentum- (Béres József életútja, 2015) és játékfilm (A feltaláló, 2020), illetve minisorozat (Cseppben az élet, 2019).

Benke Attila Otthon is hontalanok, de nem hűtlenek című tanulmányában az Ötven év hallgatás (1992) és Holtak szabadsága (1993) című filmekről szólva kiemeli: mindkét alkotásban hangsúlyos motívum az „otthoni hontalanság”, az örök idegenség, ugyanakkor a sok borzalom és könny ellenére, a traumák felelevenítése mellett pozitív üzenetet is hordoznak. A szerző emlékeztet rá: a volgai németek kálváriáját 1991-ben dokumentum-játékfilmként is feldolgozták az alkotók, Száműzöttek címmel. Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin és Kabay Barna a diktatúra elől menekülve, idegenbe szakadva maguk is megtapasztalták azt, amit litván és volgai német szereplőik. „Mi soha nem akartunk elszakadni Magyarországtól… De Kelet-Európától sem. Tudatosan vállaltuk fel azt a szerepkört, hogy konstruktív dialógust folytassunk Kelet és Nyugat között, a különböző vallások, a különböző ideológiák és pártok között” – nyilatkozta Kabay Barna. Benke Attila arra is kitér, hogy Gyöngyössy Imre 1994-ben bekövetezett halálát követően Petényi Katalin és Kabay Barna négy dokumentumfilmet szentelt az államszocializmus alatti ügynöki tevékenységnek, és ezzel összefüggésben az egyházak és más, rendszerellenesnek ítélt közösségek üldöztetésének és felülről irányított bomlasztásának. A Hitvallók és ügynökök (2009) és a Szigorúan ellenőrzött életek (2012) fő témája az 1945–1990 közötti időszak: a két film történeti kontextusban mutatja be, hogyan igyekezett a magyar és a román kommunista diktatúra elsorvasztani és szétzúzni a katolikus és a protestáns egyházakat, illetve a magyar identitást is.

A Stigma – Tőkés Eszter a Szekuritáte célkeresztjében (2013) és a „Bíboros” – Az állambiztonsági szervek célkeresztjében (2017) című dokumentumfilmek egy-egy családot helyeznek történetük középpontjába, s az ő sorsukon keresztül elevenítik fel a közösség- és identitásromboló diktatúra időszakát. Rámutatnak, hogy a kommunista diktatúra nemcsak egyház-, hanem családellenes is volt, s mivel a család az élet alapja, így kijelenthető, hogy az államszocializmus egyszersmind életellenes is volt. Benke Attila idézi Kabay Barnát: „Történelmi »látleletként« kívántunk rámutatni a diktatúra működési mechanizmusára, amelyben papok, szerzetesek, írók, költők, arisztokraták, egyszerű emberek ezreit börtönözték be ártatlanul; másokat pedig a titkosszolgálat hálózatába szerveztek be. Ők a jelentéseikkel szolgáltatták ki tásaikat a hatalomnak.”

Benke Attila Gyöngyössy Bence filmjeit is bemutatja, Apai örökség címmel. Emlékeztet arra, hogy az 1963-ban született filmes szakember már a hetvenes évek végétől részt vett szülei, Gyöngyössy Imre és Petényi Katalin, valamint Kabay Barna filmes vállalkozásaiban. A Béres József drámáját bemutató, A feltaláló című filmje apropóján készült interjúban nagyon hasonló ars poeticát fogalmazott meg, mint édesapja és annak alkotótársai. „Mindig is fontos volt nekem az elnyomásban és kisebbségben élők, az üldözöttek, kiszolgáltatottak, a mélyszegénységben élők, egyszóval a kisemberek sorsa, illetve a hatalommal vívott harca. Általában is fontosnak tartom, hogy egy filmben olyan történethez nyúljon az alkotó, amely különösebb dramatizálás és kitalált motívumok nélkül, önmagában is megáll dramaturgiájában a lábán. Dr. Béres József története ilyen.” Akárcsak szülei és Kabay műveiben, Gyöngyössy Bencénél is találkozunk a társadalom perifériájára szorított emberekkel, akik valamiért elhallgattak vagy elhallgattatták őket. Ugyanakkor olyan alakok is vissza-visszatérnek alkotásaiban, mint az Oscar-díjra jelölt Jób lázadása (1983) vagy a Stigma című dokumentumfilm hősei: bárhová sodorja is őket az élet, bármilyen félelmes és erős legyen is az elnyomó rendszer, ők egyenes gerinccel, bátran kiállnak az igazuk (adott esetben a magyarságuk) mellett. Gyöngyössy Bence egy interjúban így vallott: „Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek. Emberségük, szeretetük, értékrendjük, műveltségük, nyitottságuk a más kultúrákra meghatározták a gyermekkoromat és talán az egész életemet.” Benke Attila leszögezi: kétség sem férhet ahhoz, hogy az ifjabb Gyöngyössy hű szülei és Kabay Barna örökségéhez. A kérdés inkább az, hogy ki lesz az ő szellemi örököse, ki lesz az, aki a jövőben is hangot ad az elhallgatottaknak, és mesél a mindenkori hitvallókról, akikről példát vehet a fiatal nemzedék.

A kötet részleteket közöl Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát laudációjából, amely 2024. december 14-én hangzott el, amikor Gyöngyössy Imre, Petényi Katalin és Kabay Barna filmművészetét Magyar Örökség díjjal ismerték el. Méltatásában az emeritus főapát az alkotók ars poeticájából is idéz: „A filmkészítés számunkra következetesen vállalt szolgálat. Tudatosan vállaltuk, hogy filmjeinkkel feltárjuk múltunk és jelenünk ismeretlen fehér foltjait, továbbadjuk nemzeti örökségünket az utánunk jövő generációknak. Hogy konstruktív dialógust folytassunk Kelet és Nyugat, a különböző népek között. Hogy reményt adjunk reménytelenséggel és ellentmondásokkal teli korunkban. Hogy emlékeztessünk a megbékélés, a hit, a szeretet, az ember tiszteletének fontosságára.”

Hafner Zoltán (szerk.): Megtartó erők – Gyöngyössy Imre, Kabay Barna, Petényi Katalin, Gyöngyössy Bence filmjei, CineFlex Kft. 2025.
A kötet megjelenését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.