A NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. részéről Varga László ügyvezető igazgató, az Érseki Vagyonkezelő Központ részéről Ficzek László igazgató látta el kézjegyével azt a szerződést, amely közel egymilliárd forint EU-s támogatást jelent. A saját erő mértéke kétszázmillió forint.
Az ünnepi eseményen jelen volt többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Ternyák Csaba egri érsek, Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese, Virág Zsolt projektmenedzser, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezetője és még sokan mások.
Ternyák Csaba érsek köszöntőjében kiemelte, hogy Eger városa sokat köszönhet a Katolikus Egyháznak. Példaként említette az Érsekudvar, a török fürdő és a Líceum létrehozását. Különösen kiemelte Pyrker János László egri érsek tevékenységét, aki az első nyilvánosan látogatható képtárat hozta létre a 19. század elején Magyarországon azzal, hogy külön e célra épített helyiségben helyezte el azokat. Amikor Pyrker érsek gyűjteményét 1836-ban felajánlotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak, a képtár épülete szabaddá vált arra, hogy később majd az érsekség odaköltözzön. Végső soron így Pyrker érsek tette lehetővé, hogy a központi épület, az érseki palota egyszer majd megnyíljon a nagyközönség számára. Reményét fejezte ki, hogy két év múlva az egész térség számára jelentős idegenforgalmi központ nyílik meg itt.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében megállapította, hogy „helyére kerültek a dolgok”, utalva ezzel arra, hogy az épület, korábbi méltatlan és viszontagságos állapotából kikerül, de azt is jelezve, hogy az egyház és az állam együttműködése (és nem szétválasztása) fejeződik ki ebben a projektben. Utalt Szent István országépítő tevékenységére és megállapította, hogy az országépítés folytatása ez a fejlesztés.
Bővebben az eseményről az Egri Főegyházmegye honlapján olvashat.