Merici Szent Angéla

Merici Angéla 1474. március 21-én született Észak-Itáliában, a Garda-tó melletti Desenzanóban. Szülei egyszerű, művelt, finomlelkű emberek voltak; a családot szorgalom és mély vallásosság jellemezte. Angela és nővére – az életrajzírók tanúsága szerint – feltűnően fogékonyak voltak a lelki dolgokra. Korán árvaságra jutottak; nagybátyjuk családja nevelte őket Saló városában. Angéla alig volt 13 éves, amikor nővére is elhunyt. Ekkoriban lett elsőáldozó, majd ettől kezdve napi áldozóvá vált. Nemsokára belépett Szent Ferenc harmadik rendjébe. 

Nagybátyja halála után visszatért Desenzanóba. Egyszerű életet élt, aszkézist gyakorolt; ám közben mások felé nyitott, segítőkész volt. Felfigyelve arra, hogy mennyire elhanyagolják a nevelést, társaival összegyűjtötte és oktatta a gyermekeket. Egy nyári napon a Salóból Desenzanóba vezető út mellett, Brudazzóban bensőséges imába elmerülve látomásban volt része: egy létrát látott az ég és föld között, melyen angyalok és leányok serege járt föl s alá. Angéla ebből arra következtetett, hogy különleges küldetést kap: olyan művet kell létrehoznia, amely e létrához hasonlít. Ettől kezdve érett lelkében a fiatal leányok nevelésének gondolata. Kezdetben csak a szegény lányok hitoktatása volt a szándéka, ám lassan a nők teljes nevelésére és formálására is kiterjedt figyelme; az erkölcsi megújulás érdekében szükségessé vált a családokkal, elsősorban az asszonyokkal és anyákkal való törődés.

Az 1525-ös szentévben Rómába zarándokolt, hogy elnyerje a jubileumi búcsút. VII. Kelemen pápa magánkihallgatáson fogadta, s oly nagy hatással volt rá Angéla egyénisége, hogy ott akarta tartani. Angéla azonban érezte, hogy Bresciában még nagy feladat vár rá.

Visszatérve, Bresciában közösségbe fogta össze segítőtársait. Közülük tizenketten Angélával együtt laktak, a többiek családjuknál maradtak. Elgondolása szerint a lányok Isten és az Egyház szolgálatának szentelik magukat, de a világban maradnak, és rendi ruházat nélkül, koruk viseletében járva végzik munkájukat az iskolákban és a plébániákon. Elsősorban az egyszerű, szegény nép leányait nevelik, akikkel senki sem törődött akkoriban. 1535-ben huszonnyolc leány Istennek szentelte magát és csatlakozott Angéla művéhez.

1535. november 25-én, Szent Orsolya oltalmába ajánlva, női szerzetestársulatot alapított. A Szent Orsolya Társaság célja, hogy a fiatal leányokat Isten szolgálatára segítse, s hogy az elpolgáriasodott világban Istennek szentelt életet élhessenek.  Angéla 1540. január 27-én bekövetkezett halálakor a közösség létszáma már száz fölé emelkedett. Borromeo Szent Károly milánói érsek pártfogásával váltak szerzetesrenddé; később pedig tanítórenddé.

Szent Angéla érzékeny lélekkel észlelte korának szükségét; világosan látta a háborúk, erőszak, a családok szétszakadása, viszályok dúlta társadalom nehézségeit; és felismerte, hogy mit tehet azok enyhítésére. Missziója a vigasztalás, békességszerzés, tanácsadás, tanítás volt. Isten iránti szeretetéből fakadt emberszeretete, gyöngédsége. Szentséget sugárzó egyénisége számtalan emberhez utat talált; egyre többen keresték fel, kérték imáit, tanácsait.

Egy olyan korban, amikor a nők teljes függésben éltek, s az Istennek szentelt élet elképzelhetetlen volt kolostoron kívül, amikor a rendi szabályzatok megváltoztathatatlannak látszottak, Angéla bátran újított: arra biztatta „lelki leányait”, hogy „alkalmazkodjanak mindig az adott korhoz, még akkor is, ha ehhez a szabályok megváltoztatása szükséges”. „Könyörögve kérlek titeket, arra törekedjetek, hogy lányaitokat szeretettel kapcsoljátok magatokhoz, szelíd és jóságos kézzel vezessétek őket, ne parancsolgatva vagy szigorúsággal. Ez más szóval azt jelenti, hogy fölszabadítjuk a lelkeket, ha a gyengékbe és bátortalanokba bátorságot öntünk, szeretettel intjük őket, mindenkinek példánkkal prédikálunk, és hirdetjük nekik azt a nagy örömet, amely ott fenn készen vár rájuk.”

Magyar Kurír