„Ez a mi Csíksomlyónk” – Pünkösdi szent éj a sátoraljaújhelyi Szár-hegyen

Szombat délután Sátoraljaújhelyen autózunk 32 fokban, egyre meredekebb és szűkülő utcákban felfelé; végül egy „veszélyes útszakasz” tábla, illetve két rendőr rövid úton véget is vetnek merész kalandunknak. A rendőrök ugyanis egy erdei bejáró kapuőrei, és nem engednek tovább. Számunkra csak a visszaút a helyes út, egy utcával lejjebb, ahol otthagyhatjuk az autót.

Aztán vár a Magyar Kálvária, amelyet az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra építettek ki a Kis-Szár-hegy oldalában, majd a rendszerváltástól 2015-ig felújították, és most Jézus keresztútjának mintájára, 14 állomásban, versidézetekkel kísérve mutatja be a trianoni döntés által elcsatolt magyar településeket. Mintha száz évet visszarepülnénk az időben, ahogyan, körülbelül fél órán át felfelé tartunk: a feliratok és az aláírások (például: állította a M. Kir. Rendőrség) jól érzékeltetik az egykori magyar érzületet, társadalmi valóságot, elkeseredettséget és revansvágyat.

Odafent viszont kinyílik a tér, és csatlakozunk a Szent éj című program résztvevőihez. Nagy, füves területre érünk, az egyik végén országzászlóval, a másikon pici, szent koronás tetejű kápolnával, amely előtt most színpadot és oltárt állítottak. Innét köszönti az egybegyűlteket Szamosvölgyi Péter polgármester, és jó virrasztást kíván nekik. Megköszöni a programot szervező Hegyközi Karizmatikus Megújulás munkáját, és a keresztény hit fontosságáról beszél, amely mindig minden nehézségen képes győzni, és reményt ad nemcsak Magyarországnak, hanem Európának, sőt az egész világnak.

Aztán elkezdődik a mise. Ternyák Csaba örömmel állapítja meg bevezetőjében, hogy sok itt a fiatal, és a pünkösdi Lélek fiatalító, megújító, éltető hatásáról beszél. Aztán a könyörgés következik, annak reményével, hogy a sokféle nemzet közös nyelvet találhat, isteni közbenjárással képes lehet megérteni egymást, ahogy az az első pünkösdkor történt Az apostolok cselekedetei leírása szerint.

Az olvasmányok is mind „lelkesek”: Joel könyvéből, amelyben az Úr kiárasztja a Lelkét minden testre, és ennek hatására jövendölnek, álmokat álmodnak, látomásokat látnak az emberek; Pál rómaiaknak írt leveléből, amely szerint „gyengeségünkben segítségünkre siet a Lélek”; végül János evangéliumából, amelyben Jézus azt mondja: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak bensejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.” Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek – tette hozzá az evangélista.

Az érsek először a páli szavakról elmélkedik, amelyek szerint a teremtett világ is várja a megújulást, nem csak az ember. Azt, hogy Isten mindent újjáteremtsen. Ez Jézusban már elkezdett megvalósulni. Az, hogy az ő nevét világszerte dicsérik, mint ma itt, a hegyen is, reményt ad. Vele együtt Atyának szólíthatjuk az Istent, akinek mind a gyermekei, egymásnak pedig a testvérei vagyunk.

Vágyunk is a Lélek kiáradására, de félünk is tőle. Mert akikbe kiárad, azokat oda viheti, ahová nem is gondolnák. Aki kinyitja előtte a szívét, annak felforgathatja az életét, új irányt szabhat neki. Akarsz-e megváltozni, új emberré válni? – teszi fel a kérdést az érsek. – Jézus képes csodát tenni veled, de ehhez a te hitedre is szükség van. Jézus Krisztus a forrás. A Lélek a szentségek révén működik. Kérjük, hogy újítson meg bennünket, ahogyan ő akarja. Itt ma a Lélek kiáradására várakozunk. Kérjük őt arra, hogy mutassa meg életünknek azokat a pontjait, amelyeken változtatnunk kell. Ne féljünk a megújulástól, és váljunk mi is mások lelki megújulásának forrásává.

A mise után a közösség megköszöni az érsek szolgálatát. Megtudjuk, hogy három éve minden hónap első péntekjén itt vannak a közösség tagjai imádkozni a kenyér színében megjelenő Krisztus előtt, és ez a harmadik alkalom, hogy pünkösdkor, szombatról vasárnapra virradóra a hegyen imádkoznak. Rendszeres imaalkalmaikra külföldön is felfigyeltek, ma is vannak lengyel, francia és máltai vendégeik. „Ez a mi Csíksomlyónk” – hangzik el. Az érsek válasza az, hogy csak neki van köszönni valója ezért a kezdeményezésért, az imádságos éjszaka megszervezéséért, amelyen egyre többen vesznek részt.

Miközben a színpadon tanúságtételek kezdődnek, mi a kollégámmal a szervezői sátornál Kiss Nándorral, a közösség egyik tagjával beszélgetünk a hosszú útról, amely végül ide, a hegyre vezetett. A szentségimádások történetéről, amelyekbe az indiai Joseph Vadakkel atya buzdítására kezdtek bele a környék településein, Magyarország és a magyar fiatalok megtéréséért. Közösségük legfőbb ismertetőjele a testvéri szeretet, ahogyan az őskeresztény időkben lehetett; Nándor nagy családhoz hasonlónak látja magukat.

Este kilenc körül kezdődik Szabó József, az egri szeminárium spirituálisa A félreismerés és a Szentlélek ajándékai című előadása. Szemlélete, humora egészen eredeti; hétköznapi, mindenki számára ismerős példák, élethelyzetek felidézésével mutatja be, mit csinálunk rosszul, milyen kérdésekben téves az önképünk. A kérdés mindig az, hogyan vagyok képes a Szentlélek ajándékaival élni, hogyan válthatom életre az evangéliumot, állítja.

Egy példa. Ülök a vendéglőben, szomjas vagyok, várom a pincért. Nem jön. Miért nem, gondolkodom, és egyre idegesebbé válok. Rosszat feltételezek róla, ahelyett, hogy szólnék neki, és vizet kérnék. Nem élek a képességeimmel, rosszhiszemű vagyok, és a környezetemben is ezt a hozzáállást erősítem…

Minden keresztény kap ajándékokat, a Szentlélek mindannyiunkban bennünk él, mi azonban sokszor nem vagyunk képesek élni a kegyelmeivel. Csalódottak vagyunk; úgy érezzük, többet is kaphattunk volna. Parancsteljesítőkként látjuk magunkat, akiknek nincsen segítségük, akik nem számíthatnak a Szentlélekre, magányos harcosok. Ezáltal félrecsúszik a vallásosságunk. Nem tudunk élni a Lélek ajándékaival. Nem hiszünk eléggé az ima erejében. Pedig Isten komolyan veszi az imáinkat.

Az a helyes, ha mindent a végcél, Isten országának építése szempontjából tekintek. A Szentlélek révén a szeretet hatalma-ereje él bennem, mégis sokszor élek úgy, mintha ágrólszakadt lennék, semmim sem lenne. Isten szemével kellene néznem minden emberre és minden teremtményre. Furcsa, mégis imádkoznunk kell mindazért, amit már megkaptunk. Kérni azt, ami már megvan.

Vadakkel atya videóüzenetének levetítése közben indulunk haza. Az üzenetet a Szent István Rádió munkatársainak jóvoltából a hegyről lefelé tartva, már az autóban hallgatjuk. Lassan, szinte lépésben haladunk, mert itt, a köveken-murván csak terepjáróval lehetne biztonságosan közlekedni. Még ekkor, tíz után is sokan igyekeznek a hegy tetejére, a virrasztásra, ezért különösen óvatosnak kell lennünk. A rossz terepviszonyokat enyhíti, hogy néhány méterenként high-tech lámpák világítják meg az utat, az éles kanyarokat, a szerpentint, amelynek egyik pontján váratlanul elénk tárul az éjszakai Sátoraljaújhely panorámája.

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír

Magyar Kurír