„Milyen színű a feltámadás?”

Marko Ivan Rupnik 1973-ban lépett be a jezsuita rendbe. 1991 óta él és dolgozik Rómában, a Pápai Keleti Intézet Aletti művészeti központjának igazgatója. Tanít a Pápai Liturgikus Intézetben, 1999-től a Kultúra Pápai Tanácsának konzultora.

Milyen színű a feltámadás? – a Vatikáni Rádió kérdésére Rupnik a következő választ adta: „valószínűleg fehér, mert a Jelenések Könyvében olvassuk, hogy az Úr dicsőségének a színe fehér. Ezért van az, hogy az ősi keresztény ikonográfiában is a Tábor-hegy fényét, a feltámadás fényét fehérrel és arannyal ábrázolják.”

A szlovén művész számos alkotásában – így például az Apostoli Palota Redemptoris Mater-kápolnájában vagy San Giovanni Rotondo új templomában – már többször megjelenítette az üres sírt. A Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában elmondta: „már többször volt abban a kegyelemben részem, hogy ábrázolhattam a fehér ruhába öltözött angyalt, aki az üres sírra mutat, amelyben csak a halotti leplek láthatók. Pontosan úgy akartam ábrázolni, ahogyan János írja le ezt a jelenetet, amikor a testet beborító gyolcsok alaktalan halmazként tűnnek fel. Előzőleg valamit körülvettek, betakartak, de most az a valóság, amit körülvettek, szertefoszlott, eltűnt. Mivel a bennük lévő test már nem volt jelen, nem volt térfogatuk, lehullottak, szerteszóródtak. Rendkívülinek tartom azt a valóságot, hogy minden, amit szeretet ölel át, már megmenekült a haláltól a Feltámadás révén, mert a szeretet örökké tart” – fogalmazott Rupnik.

Most készülő alkotásán e napokban fejez be egy jelenetet, amely két angyalt ábrázol, János leírása szerint. Amikor Mária Magdolna a sírhoz érkezik, két angyalt lát ott, ahol Jézus teste feküdt. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál, tehát a test két végleténél. Rendkívüli kép, mert a két szélen lévő angyal a frigyláda fedelét díszítő két angyal mása. Mózes határozott parancsot kapott Istentől, hogyan készítse el a frigyládát: a két szélén legyen egy-egy angyal, és Isten a frigyláda fedelén fog szólni Mózeshez – emelte ki a művész, majd így folytatta: „ez egy csodálatos kép, mert a frigyláda őrizte Izrael egész történetének tanúságtételét, mindent, amit Isten tett Izraelben. Tehát Isten nem elvontan szól hozzánk. Isten beszél minden személy, minden nép történetében. Minden nemzet, minden ember kifürkészheti Isten csodáit, jeleit, tetteit. Isten legnagyobb tette Fia feltámadása.”

„A Jézus által magára vett emberségünk megdicsőül, valóban egyesül Istennel. És Isten ide, az üres sírhoz hív meg bennünket, mert ez a valódi frigyláda” – hangsúlyozta Rupnik. Elmondta: számára rendkívül fontos, hogy megmutassa, hogy ebben az Európa, a világ, az egyház számára olyan furcsa, nehéz időszakban hűségesnek kell lennünk és el kell mennünk oda, ahová Isten hívott meg bennünket, ahol szólni fog hozzánk.

„Fia tragédiája, drámája révén szól hozzánk, amely magába foglalja a világ összes drámáját, de amely olyan ragyogó fényben végződik, amelybe nem tudunk belenézni, amelyet nem bír el emberi tekintetünk” – mondta a Feltámadásról szóló elmélkedésében a szlovén mozaik- és festőművész, teológus.

A Vatikáni Rádió új evangelizáció-sorozatában a következőket hangsúlyozta a jezsuita mozaikművész: „az elmúlt évszázadokban teljes mértékben elveszítettük a valódi keresztény művészeti hagyományt. A keresztények mindig három szintet különböztettek meg a művészettel kapcsolatban: a művészet, amely csodálatot ébreszt az emberben; a művészet, amely meg akarja érinteni a lélek húrjait, és mondani akar valami vallásosat; végül a harmadik szinten a művészet a liturgia részét alkotja, és azt a helyet hozza létre, ahol Húsvétot, Krisztus halálát és feltámadását ünnepeljük és vele együtt az egész emberiségét. Tehát három szintről van szó. És ha megőrizzük és figyelembe vesszük ezt a három szintet, akkor úgy gondolom, hogy a művészet még nagyon sok mindent adhat” – véli Marko Ivan Rupnik.

„Vissza kell szerezni a művészet valódi értelmét, mert ma a művészet gyakran nem ébreszt csodálatot, hanem kételyt, zavart, döbbenetet kelt. Az ember azt fejezi ki, amit érez. A kortárs művészet teljes egészében az alanyon, a szubjektumon alapszik. Az egyén vall önmagáról, kifejezi önmagát. Ha azt fejezi ki, amit látunk, akkor ez azt jelenti, hogy ma az ember tragikus tévelygésben él. Valóban fájdalmas és eltévelyedett belső életet tükröz. Komolyan vissza kell szerezni a spiritualitás értelmét, a New Age féle konfúzió helyett.

Meg kell értenünk, hogy a Szentlélek nélkül nem beszélhetünk spiritualitásról, vissza kell szerezni a liturgikus művészet szabályát, hagyományát, ami az emberben nem pusztán csodálatot ébreszt, hanem elevezeti Isten imádáshoz, az adorációhoz, ami arra készteti, hogy keresztet vessen, hogy térdre hulljon és Istennel beszéljen. Ha ez megtörténik, nagy jelentősége lesz a művészetnek, mert ma az emberek már belefáradtak a szavakba. Szeretnének látni is valamit. Ahhoz, hogy megmutassunk valamit, előzőleg meg is kell azt élnünk.”

Ez ma a művészet legnagyobb problémája – emelte ki a szlovén alkotó. Hozzátette: nem beszélhetünk új életről, ha azt előzőleg nem éljük meg. Nem adhatjuk át másoknak azt, amit mi magunk nem birtokolunk. Meg vagyok győződve arról, hogy az élet művészetével kell elkezdenünk – mondta a nemzetközi hírnévnek örvendő szlovén mozaikművész, teológus.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír