Minden ötödik keresztény Fekete-Afrikában él

Kitekintő – 2010. április 20., kedd | 15:44

Az elmúlt 110 évben a keresztények és a muszlimok száma erősen növekedett az afrikai kontinensen. Egy amerikai tanulmány szerint ma hetvenszer több keresztény él ezen a területen, mint 1900-ban. Akkor hétmillióra becsülték számukat, ma 470 millióan vannak. Ez azt jelenti, hogy a világon élő kétmilliárd keresztény egyötöde a szubszaharai Afrikában él.

Kevésbé erős, bár szintén jelentős a muszlim hívők számának emelkedése a szubszaharai Afrikában. 110 évvel ezelőtt 11 millióan voltak, ma pedig a Szaharától délre fekvő területeken 234 millió muszlim él. Az egész afrikai kontinensen a keresztények és a muszlimok aránya nagyjából kiegyenlített, hiszen Észak-Afrikában elsősorban muszlimok élnek – írja a Kathpress.

A tradicionális afrikai vallások követői a szubszaharai régióban a tanulmány szerint 76%-ról 13%-ra csökkent 1900 óta. A vizsgálat, amely 19 afrikai ország huszonötezer lakójának bevonásával készült, azt is állítja, hogy a régi afrikai vallások egyes elemei – mint a reinkarnáció, halottaknak bemutatott áldozat vagy szellemhit – sok afrikai keresztény és muszlim életében továbbra is szerepet játszanak.

A térség a föld egyik legvallásosabb régiója. A vizsgált országok többségében a vallás tízből kilenc ember számára nagyon fontos. A legtöbb megkérdezett afrikai támogatja a demokráciát és a vallásszabadságot. Ugyanakkor sok országban jelentős támogatást élvez az államhatalom, amely a Bibliára vagy az iszlám saríára hivatkozik.

A vizsgálat szerint a keresztények és a muszlimok általában pozitívan gondolkodnak egymásról. Csak kevés megkérdezett tapasztal ellenségességet a muszlimok vagy a keresztények ellen országukban. Sokan beismerik, hogy keveset tudnak egymás vallásáról.

A felmérések mindenekelőtt az etnikai konfliktusokkal terhelt országokban mutatnak feszültséget keresztények és muszlimok között. Csádban a keresztények 70%-a erőszakosnak tartja a muszlimokat. Nigériában és Ruandában a megkérdezettek 58%-a látja úgy, hogy a vallási konfliktusok nagy veszélyt jelentenek az ország számára.

Csaknem mindegyik vizsgált országban aggodalomra adnak okot a szélsőséges vallási csoportok, még az adott valláson belül is. Az összes országot tekintve azonban az afrikaiak nagyobb problémának látják a munkanélküliséget, a bűnözést és a korrupciót, mint egy vallási konfliktust.

Magyar Kurír