Mindig marad valami megközelíthetetlen – A Klara és a Nap című regényről

Ishiguro munkássága rendkívül sokszínű. Regényei – A főkomornyik szabadsága, melyből James Ivory Napok romjai címmel készített filmet; az Árva korunkban; a Ne engedj el…, melyet Mark Romanek filmesített meg; A lebegő világ művésze; A dombok halvány képe és Az eltemetett óriás – nem csak történetükben, de stílusukban is eltérnek egymástól. A Klara és a Nap ennek ellenére párhuzamba állítható a Ne engedj el… című regénnyel, bár míg az előbbi főhőse egy klón volt, addig a legújabb regény központi figurája egy robot.

Klara egy RB, azaz robotbarát, aki egy üzletben ácsorogva várja, hogy egy kamasz végre kiválassza és hazavigye. Klara nem a legújabb típus, ennek ellenére kivételes, társaihoz képest ugyanis sokkal alaposabban figyeli meg a külvilágot. Az így nyert információkat pedig nem csak elraktározza, hanem a maga sajátos módján feldolgozza és értelmezi is. Klara különleges viszonyban áll a Nappal, nem csak azért, mert napenergiával működik. A kirakatból látható Koldusember és a kutyája – legalábbis Klara szerint – egyszer élettelenül fekszenek a földön, egészen addig, amíg a Nap éltető sugarai rájuk nem vetülnek. Klarára emellett egy másik esemény is nagy hatással van: megjelenik a Bevonógép, amely napokon keresztül ontja magából a Szennyezést.

Egy napon Klarát megvásárolják. Gazdája a tizennégy év körüli Josie lesz, akiről hamar kiderül, hogy nem csak a járásával van baj: a lány beteg, sokszor annyira gyenge, hogy ágyban kell feküdnie. Klara hamar megszokja új otthonát, megismerkedik Josie Anyjával, a Házvezetőnővel és Rickkel, a szomszéd fiúval, akivel sokszor folytat mély beszélgetéseket.

Ishiguro legújabb regénye a Ne engedj el… mellett A főkomornyik szabadságára is emlékeztet, hiszen az egyenes vonalban vezetett cselekmény könnyen olvasható, a többi műnél tapasztalható talányosságot a szerző itt a minimumra szorítja. Bár egy ideig némi titokzatosság lengi körül Josie betegségét, lassan kiderül, hogy állapotát egy mesterséges beavatkozásnak köszönheti. Ahhoz ugyanis, hogy egy gyerek bejusson egy főiskolára, megfelelő képességekkel kell rendelkeznie, amit úgy érnek el, hogy genetikailag átalakítják. Bár ennek akár az is lehet az ára, hogy a gyerek végül nem éli túl a kezelést, a legtöbb szülő vállalja a kockázatot.

A történet fókuszában Josie betegsége áll, pontosabban az, ahogyan a különböző szereplők viszonyulnak ehhez. Persze mindenki azt szeretné, ha Josie ismét egészséges lenne, és az Ishiguro által felvázolt világban létezik is egy alternatíva a probléma megoldására. Josie rendszeresen jár Mr. Capaldihoz, aki Anya megbízásából „portrét” készít róla. Ezúttal nem egy festményről vagy szoborról van szó, hanem valami sokkal többről…

Mint a legtöbb – jól megírt – robotos történet, a Klara és a Nap is azt feszegeti, mi teszi az embert emberré. Természetesen nem filozófiai értelemben, inkább a kapcsolatok és az érzések szintjén. Mr. Capaldi szerint nincs az emberben „semmi olyan, ami egyedülálló és átruházhatatlan lenne”. A robotot és az embert csupán a szerkezete különbözteti meg egymástól. Az Apa viszont még hisz „az emberi szívben, mely mindenkit egyedivé és különlegessé tesz”. Klara – bár sohasem tolakodó – mindenkivel szívesen elbeszélget. A Josie-t körülvevő szeretetet megtapasztalva állapítja meg, hogy mindig lesz a lányban valami olyan, ami számára megközelíthetetlen.

Klara nagyon intelligens, emellett szerény és szófogadó. Nem csak kiszolgálja Josie-t, de ő is szeretne mindent megtenni azért, hogy meggyógyuljon. Klara egy nap úgy dönt, nem várakozik tovább, hanem cselekszik. Keresztény szempontból kétségkívül ez a regény legérdekesebb történetszála. Klara ugyanis krisztusi lépésre szánja el magát, és meghozza a maga áldozatát. Ebben kulcsszerepet kap Rick, Apa, Mr. McBain pajtája, a Szennyezést kibocsátó Bevonógép – de mindenekelőtt a Nap. Bár Klara természetesen csak egy robot – ami (vagy aki?) ráadásul azzal, hogy jelként értelmez egymással össze nem függő eseményeket, félrevezeti magát –, látva mindazt, amit Josiért vállal, úgy érezhetjük, végül ő tette meg azt, ami a leginkább emberi.

Kazuo Ishiguro: Klara és a Nap
Helikon Kiadó, 2021.

Szöveg: Baranyai Béla

Fotó: Helikon Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. október 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.