Mindszenty szól – eredeti, archív hangfelvételek

A két CD-n található beszédek, illetve beszédrészletek első darabja 1947-ből való, az utolsó 1974-ből. Ez a több mint huszonöt esztendő felöleli az esztergomi érseki szék elfoglalásától a külföldi utazások, az ellene indított koncepciós per, a fogságából történt kiszabadulását követően az 1956-os forradalom, majd annak leverése után kényszerű tartózkodását a budapesti amerikai nagykövetségen, végül az élete utolsó szakaszában végzett missziós útjainak emlékezetes eseményeit.

A felvételek narrátora Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió főbemondója, előadóművész, a tiszta, érthető magyar beszéd egyedülálló képviselője, aki többször is felvezette a hercegprímás nyilvánosság előtt elmondott beszédét.

A ránk maradt felvételekből is egyértelművé válik Mindszenty József sziklaszilárd, megalkuvást nem ismerő jelleme. Egyházi szolgálatát kezdettől fogva meghatározta Krisztusba vetett mélységes hite és hazaszeretete. Az, hogy szembekerült a nyilas, illetve a kommunista hatalommal is, nem azért történt, mert alapvetően politikusi alkat lett volna, hanem mert mindvégig következetesen ragaszkodott katolikus hitéhez, amelynek fundamentuma Jézus Krisztus tanítása. Soha nem a saját személyét állította előtérbe, mindig egyháza és népe érdekeit tartotta szem előtt. Kertelés nélkül kimondta, amit igaznak és helyesnek tartott, ezért vívta ki a totalitarizmusra törekvő kommunisták engesztelhetetlen haragját és gyűlöletét.

Szerepel a kiadványon a hercegprímás híres, 1956. november 3-án elmondott beszéde, amelyet a kommunista hatalom teljesen meghamisított, harminckét esztendőn át hirdetve, hogy abban Mindszenty az egyházi földek visszavételét követeli. Természetesen arról a Kádár-korszakban szó sem lehetett, hogy a beszédet újra lejátsszák a nagy nyilvánosságnak, vagy szó szerint megjelentessék. (Erre csak 1988 végén került sor.) Így kiderülhetett volna, hogy a reakciósnak és gyűlölködőnek, a nép ellenségének beállított Mindszenty a nemzethez intézett szózatában egyáltalán nem követelte vissza az egyházi földeket, a konfliktus békés megoldására szólított fel, s leszögezte: senkinek ellensége nem vagyunk, mindenkivel békében akarunk élni. Figyelmeztetett, hogy a régi nacionalizmusokat mindenhol át kell értékelni, „A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem éppen az igazság fundamentumán, a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon, a népek közös kincseit képező kultúrterületek felületén.”

Az angliai magyarokhoz 1973 júliusában, Szent István születésének millenniumán a Westminsteri-székesegyházban intézett szentbeszédében a magyar szentély hármasának – templom, család, iskola – alapvető fontosságára figyelmeztetett, ami szükséges ahhoz, hogy a magyarság mindenütt megőrizhesse keresztény hagyományait, melyeket államalapító királyunk hagyott ránk. Amitől pedig óvakodnunk kell, az a meghasonlás és a közöny. 

1974 októberében pedig, amikor Frankfurtban sajtótájékoztatót tartott emlékiratainak bemutatója alkalmából, Mindszenty József, kérdésre válaszolva, egyértelművé tette: nem ő az oka annak, hogy a kommunista hatalom csaknem harminc éve folyamatosan támadja, hanem a kommunisták ember- és egyházellenessége. A VI. Pál pápa által ekkor már az esztergomi érseki címétől megfosztott hercegprímás nem titkolta csalódottságát, amiért a magyar püspöki kar nem él a szocialista rendszerrel szemben a tiltakozás kötelességével és lehetőségével, nem emeli fel szavát például a magzatirtás ellen, szemben a lengyel és a jugoszláv főpásztorokkal.

Ami meglepő, hogy a hangfelvételek tanúsága szerint a gyakran merevnek látszó Mindszenty József milyen közvetlenül, mondhatni barátságosan kommunikál az újságírókkal, s készségesen, teljes nyíltsággal, minden ingerültség nélkül válaszol a kényesnek minősíthető kérdésekre is.

A CD-hez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Állandó Tanácsa írt bevezetőt: Eszerint: akkor lesz Mindszenty Józsefhez méltó az ünneplésünk, „ha mi is tiszteljük történelmünk teljes igazságát, ha Krisztus fényében szemléljük az embert és a világot. Ha nem egy-egy érdekcsoport elfogultságával, hanem a mindenkit elfogadni és mindenkivel kiengesztelődni kész szeretet bátorságával nézzük múltunkat és jelenünket. Ha hitünk elszántságával utasítunk el minden rasszizmust és nemzetiségi gyűlölködést. Ha úgy szeretjük népünket, hogy közben mindenki másban is megbecsüljük Isten képmását és a Teremtő kultúrákat alkotó bölcsességét. József bíboros sírján Esztergomban ez olvasható: ’Devictus vincit’ – legyőzetve győz. Legyen az isteni igazság, amit életében szolgálni akart, ma is éltető erő, lelki megújulás, megbékélés és bizalom forrása mindannyiunk számára!” (Szent István Társulat – Magyar Rádió 2012.).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír