Ministránsok városa – Veres András látogatása Egerben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Gyá! – kiáltja egyik fiú a másiknak a flashmob végén, amikor látja, hogy szertelen társa tépkedni kezdi magáról a narancssárga nejlonmellényt – nekem pedig hirtelen megmelegszik a szívem, mert azt, hogy gyá, talán tíz éve, miskolci éveimben hallottam utoljára. Borsodi szó ugyanis: olyasfélét jelent, hogy „azta”, „nem semmi”, „hú, ez komoly!”. – Gyá! – ismételgetem magamban a székesegyházba tartva, és ez már a csodás egri őszutónak és a ministránsok városának szól, amely ma Eger volt.

*

Még meg sem érkezünk, már a színház megállójánál ministránsruhát tartó gyerekeket látok a buszból. Egy asszony és egy lány pedig éppen előttem érkezik a Pori sétány lépcsőjéhez, mindketten kábé tíz-tíz ministránsinget szorítanak magukhoz. Lefelé tartva egy graffiti vág szemen: „Az egyetlen bukásod az lehet, ha nem próbálod meg.” Odalent, az érseki palota kerítésénél lányok csoportja álldogál, vedlik át ministránsruhába, valamivel odébb, a szemináriumból kicsi ministránsok áradnak ki, és egy magas, öltönyös fiú követi őket sárga zászlóval a kezében.

A palota kertjében már nagy a tömeg. Ha a ministránsok átlagéletkorát kellene megbecsülnöm, maximum tizenkét évet mondanék, de ez tényleg csak átlag: a sokkal kisebbek, úgy tűnik, meggyőző fölényben vannak. Az erős illatú bukszusbokrok között kisebb-nagyobb csoportok gyülekeznek. A plébánosok és a hitoktatók itt is, ott is csoportképeket készítenek róluk. Én pedig tanulmányozni kezdem a „ministránsdivatot”, ami szembeszökően változatos. Egy miskolci küldöttségben például a hosszú fehér „angyalruhára” piros mellényt húznak a lányok, zöldet a fiút. A jászárokszállásiaknak és a jászágóiaknak arany mellényük van, másoknak piros derékkötőjük. Az ostorosiak ruhája kétoldalt piros csíkos, de aranyozott szegélyű zöld, piros és fehér gallért, sőt fekete ruhára húzott fehér karinget és szerzetesihez hasonló, vajszínű kapucnis kámzsát is látok. Egy fiú a fejére húzott kapucnival akár Anonymus-hasonmásversenyen is indulhatna.

A papok és a ministránsok hosszú menetének a sétálóutcán elindulva nagyot kell kerülnie a székesegyház felé, amely előtt most parkfelújítás zajlik. Útközben észreveszem, hogy itt vannak a Miskolcról már jól ismert ferences kisnővérek is, és szalézi nővéreket is látok. Mint megtudom, szociális testvérek is érkeztek: a három női rend tagjai a lányoknak fognak foglalkozásokat tartani.

Odabent megtelnek a padok, elénekeljük a Christus vincitet, majd Ternyák Csaba köszönti a 11. ministránstalálkozó résztvevőit, akik az egyházmegye szinte össze templomának képviseletében érkeztek Egerbe. Azért vagyunk itt, mondja az érsek, hogy megerősítsük egymást a hitben, és abban a meggyőződésben, hogy Istennek tetsző a szolgálatunk. Az esemény vendége, a mise főcelebránsa Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, aki az egyházmegye szülötte, és egykor maga is lelkes ministráns volt.

Az olvasmány Izajás próféta látomása elhívásáról. Arról, amikor egy kerub izzó parazsat tartott az ajkához, majd az Úr megkérdezte: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” És Izajás vállalta a küldetést. Az evangélium Lukács könyvéből az a jelenet, amikor a hetvenkét tanítvány visszatér a küldetésből, és eldicsekszenek Jézusnak, hogy még az ördögök is engedelmeskedtek nekik. Ő pedig így reagál: „Íme hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyekben.”

A prédikációban a prófétai hivatásról beszél a püspök. A próféták szolgálatáról, amelyhez bátorság kellett, és rendkívüli bizalom az Isten iránt. Mivel amiket mondtak, az nem feltétlenül tetszett sem a választott népnek, sem a királyoknak (mert a bűnösségükről beszéltek, és életük megváltoztatására szólították fel őket). Isten kiválasztotta őket a szolgálatra, mások megmentése érdekében. Az Úr küldöttei lettek, és ennek érdekében áldozatot kellett vállalniuk. Ha arra volt szükség, bárkivel szembeszálltak, sőt még az életüket is feláldozták, hogy a küldetésüket teljesítsék.

Ministránsnak lenni is kiválasztottság. A ministráns is küldött. A pap mellett a ministráns van legközelebb a titokhoz, ami az oltárnál történik. Bármerre jár, a templom és Krisztus küldötte. Aki érti ezt, szeretne minél tovább ministráns maradni. Gyakori szokás, hogy nyolcadik után otthagyják a fiatalok a ministrálást. Ez helytelen. Batthyány-Strattmann László még akkor is ministrált, amikor már tíz gyermeke volt. Velük együtt is.

Veres András már négyévesen is ministráns volt, minden reggel a templomba sietett. S mivel ő végül pap, majd püspök lett, a ministránsok egy részét bizonyára ma is papnak akarja hívni az Isten.

A prédikáció után a jelenlevők megújítják ministránsígéreteiket.

*

A kivonulás után fényképezkednek, majd ebédre indulnak a vendégek. Ebéd után csoportfoglalkozások lesznek. A lányok foglalkozásait Rita nővér szervezi a kisnővérektől. Tíz csoportot alakítanak, öt alsóst, öt felsőst. A „Ki megy el nekünk?” mondatból kiindulva játékok, énektanítás lesz a program, a cél a hivatásgondozás. A fiúk programjáról egy kispap tájékoztat. Rájuk előadások, tanúságtételek, mai szentek életével való ismerkedés, játékos fejtörők várnak.

*

Fél kettőre a palota második emeleti dísztermébe várja a hitoktatókat és a papokat egy kis beszélgetésre az érsek és vendége, Veres András. Az első kérdés, amelyet Ternyák Csaba tesz fel, a püspök sűrű elfoglaltságaira és csaknem két és fél évvel ezelőtti Győrbe kerülésére vonatkozik. Hajlamos túlvállalni magát, a munkatársai féltik is időnként, válaszolja Veres András. De nemcsak ad, hanem kap is azokon a helyeken, ahová meghívják, ezért nincs annyira nehéz dolga. Szívén viseli a papképzés ügyét, ezért Apor Vilmosról elnevezett, papi hivatásokért könyörgő imaszövetséget alapított, a szeminárium épületét pedig éppen felújíttatja. Úgy gondolja, hogy mindig a paptól és a hitoktatótól függ, hogy mennyi a ministráns. Szerinte jobb lenne, ha csak fiúk ministrálnának, mert a sokkal jobban viselkedő, érettebb lányok elijesztik a csibészségekre hajlamosabb fiúkat. A gyerekek nem rosszabbak ma, mint más korokban, és olyanok, amilyenné mi neveljük őket. A megoldás: neveljük őket olyasmikre, amiket mi jónak tekintünk.

Egy népvándorlásra vonatkozó kérdésre azt válaszolja a püspök, hogy ez a téma túlságosan átpolitizálttá vált. Népvándorlás mindig volt. Egyszerre kell a túlzott, Európa kulturális-vallási arculatának átalakításával fenyegető bevándorlás ellen védekezni és a rászorulókat segíteni. A befogadás kétélű jelenség, mivel azok az emberek, akik az európai országokban otthonra találnak, hiányozni fognak otthon, nyomorban élő rokonaik számára, akiket hátrahagytak. A püspöki konferencia újra gyűjtést fog rendezni a közel-keleti keresztények megsegítésére, az újjáépítés, a visszatelepülés lehetővé válása érdekében.

*

Az utolsó előtti program a nap folyamán a flashmob. Középen fehér ruhában az Eucharisztiát megjelenítő ministránsok állnak, tőlük a négy égtáj felé mennek a többiek, hogy elvigyék az örömhírt. Veres András felolvassa a missziós parancsot az evangéliumból, Szabó József, az egri szeminárium spirituálisa, a mai nap főszervezője pedig hangsúlyozza: mindannyian misszionáriusok vagyunk, és általában azokhoz van küldetésünk, akik a közvetlen környezetünkben élnek.

Aztán újra a bazilikába vonulunk, és a gyerekek a vendéget kérdezik. Megtudjuk, hogy Veres András kedvenc focistája Messi, kedvenc focicsapata a Győr közeli Gyirmót, amely ma (még?) az NB 2-ben játszik, hogy legszívesebben focit, kézi- és vízilabdát néz a tévében, hogy kapus lenne, ha ma kéne focicsapatban játszania, hogy a Vuk volt a kedvenc gyerekkori olvasmánya, hogy libáik, kacsáik, csirkéik és macskájuk volt otthon, hogy a szeretetet, hűséget, áldozatvállalást és kitartást jelképező vörös a kedvenc színe, és utoljára egy XII. Piusz pápáról szóló könyvet olvasott, hogy az Isten, hazánkért térdelünk elődbe a kedvenc egyházi éneke, és az LGT a kedvenc zenekara, kedvenc színésze pedig Latinovits Zoltán, Olaszországot látja a legszebbnek azok közül, amelyekben járt, néhány hónapig gyermekorvos akart lenni kiskorában, szeretett volna hegedülni, de nem volt rá lehetősége, szabadidejében legszívesebben az erdőben sétál, a Szent Péter-bazilika a kedvenc temploma, és ha egyszer nagyon sok pénze lenne, templomokat építtetne belőle.

Fotó: Balogh Ferenc

Kiss Péter/Magyar Kurír