Művészettel Istenhez

A könyv egyik ajánlója, Dragonits Márta belsőépítész, az Ars Sacra Fesztivál megálmodója (Toroczkay Ilonával és Kolek Ildikóval együtt) leszögezi: „Az igazi művészet a hit, az élet, az imádság egységét jeleníti meg. A szakrális műalkotások rezonálnak az emberi lélekben, kinek-kinek lelke tágassága, szíve nyitottsága szerint. A szakrális művészet természetfölötti alapokon nyugszik, láthatóvá teszi a láthatatlant, megérint. A művészet célja az Igazság megjelenítése, az ember felemelése, istenképiségének felmutatása. A művész Isten alázatosságával keresi az Igazságot, amely felragyogtatja a Szépséget, tükrözi a Jóságot.”

Ajánlást írt a kötethez Makláry Ákos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke is, kiemelve, hogy a kereszténység és a művészet is örök, „mindkettő megérinti a jelent és a jövőt. Isten különleges tehetséggel áldotta meg a művészeket, hogy műveikkel hosszú távon irányítsák figyelmünket az Alkotóra. Ebből az odafigyelésből pedig… az istenhit ajándéka is származhat”.

Eperjes Károly Kossuth-djas színművész, rendező egykori főiskolai tanárát, Hegedűs Gézát idézi, aki legelső dráma- és művelődéstörténet óráján azt mondta a hallgatóknak: valódi művészek csak akkor lesznek, ha elolvasnak két könyvet, harmonizálják és megértik mindkettőt: a Bibliát és Arisztotelész Poétikáját. „E kettőre épül minden cselekedetünk. A szívre nevelnünk kell, az agyra okítani, a kettő együtt a tanítás. Morál és bölcselet. Fides et ratio.” Eperjes nem tartja véletlennek, hogy a Hamlet a drámák drámája, mégpedig a híres, „lenni vagy nem lenni…” monológ okán. „Isten törvényének lenni, vagy öntörvényűnek, az itt a kérdés, „akkor nemesb-e a lélek”. Ez mindennek az alapja. A küzdelem „az örök életre rendelt lélekért folyik…” Eperjes elemzi József Attila A számokról című versét is. Állítja: az első részben a költő finoman „csacsog” az öntörvényűségről. A második rész viszont „gyönyörű recept”, ajánlás az istentörvényű létre:

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festőművész állítja: a Teremtő megadta azt az utat, amivel közeledhetünk hozzá: ez a művészet. Kárpáti gyakran érzi festés közben, hogy „már nem én festem a képet, festődik, Isten vezeti a kezemet. Ezek a legjobban sikerült képek: ha sikerül lemondani magamról és így megtalálni magamat a Teremtő által. Amiről lemond az ember, azt tudja megszerezni igazán.” A Szentendrén élő művész csaknem ötven éve élete nagy részét a műtermében tölti. Szerinte más menekülne az ilyen „sivár” életből, ő ezt a „semmi történés”-t a legnagyobb boldogságban tölti, neki ez az igazi kaland, a leggazdagabb élet. „Ha valaki Istent keresi, földig kell hajolnia. Csak alázattal lehet a Teremtőt keresni, közelíteni hozzá, ez a mindennapos csodálatos küzdelem, keresés, a Teremtő közelébe visz, pedig tudja az ember, hogy sohasem érheti el, de a küzdés a legszebb dolog. Az alázat felemel, csak alázattal lehet igaz művészetet csinálni.”

Egy másik Kossuth-djas festő, Kisléghi Nagy Ádám figyelmeztet:

az embert vissza kell helyezni szakrális létébe. Ő az egyedüli teremtmény a földön, aki művészetet képes létrehozni.

A művészet léte a természetfelettinek legékesebb bizonyítéka, ezért „a művészetet is rehabilitálni kell, hogy visszahelyezhessük szent minőségébe. Szent művészet csak úgy jöhet létre, ha az alkotót nem a forma, hanem a lélek irányítja”. Ám a művészetből fokozatosan kikopott a természetfelettiség, ez a barokk óta egyre nyilvánvalóbb, de már Szent Bonaventura is azt írta a XIII. században: „Mivel pedig a bűn miatt az értelmes teremtmény vizsgálódó tekintete elhomályosodott, szerfölött kívánatos volt, hogy az örök és láthatatlan láthatóvá váljék és testet öltsön, hogy minket az Atyához visszavezessen…” Kisléghi szerint fölmerül a kérdés: ha már Bonaventura idejében így látták ezt, mennyivel inkább igaz ez a mai zavaros és bonyolult korban, „ahol a bonyolultság igen gyakran ördögi eredetre utal”. Bonaventura megállapítása azért is érdekes, mert a XIII. században a keresztény kultúra előremutató volt, míg korunkban inkább hanyatlóban van. Kisléghi Nagy Ádám a nagyszívűséget tartja Isten azon fontos tulajdonságának, amelyet a művésznek tükröznie kell.

Az egész Teremtés pazarlóan nagylelkű. Igaz ez nemcsak a festészetben, hanem az építészetben, zenében is. A pazarló nagyszerűségét érezhetjük Bach zenéjében is, ahol az alkotó mindenhol a legjobbat és a legtökéletesebbet akarja adni az Isten ügyéhez. Mi, mai művészek se legyünk fukarok, hanem legyünk olyan pazarlóan bőkezűek, mint a források, mint ahogy a Teremtő is az!”

A kötet szerkesztője, Legeza László gépészmérnök, fotográfus szerint „A fotóművészet is végső soron egyfajta út Istenhez, amennyiben áthatja a fotográfust a teremtett világ iránt érzett tisztelete, s művét az Isten által felénk közvetített erkölcs.”

Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, író elemzésében kiemeli: az a meggyőződés, hogy a Szentháromságos egy Istenről szóló tanítás szerint a harmadik isteni személy, a Szentlélek írásműveket sugalmaz, nem csak a Biblia esetében jelenik meg. A modern kor szépírói közül is többen vallják: műveik szerzője, sugalmazója maga Isten. „Valaki ír a kezeddel” – fogalmazza meg egyik versében Nagy Gáspár. „Ebben a sejtelemben is visszaköszön a szó, a beszéd, a nyelv isteni eredetének hite” amit János evangéliumának első fejezetében olyan szilárdan állít. Ennek a hitnek egyenes következménye, hogy a szavakat tulajdonképpen Istentől vesszük kölcsön.

Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművésznő állítja: „Csodák vagyunk mi mind itt a Földön, mert magunkban hordozzuk Őt. Ezt tanította első mesterem, Markó Iván, aki gyermekien tiszta lelkületével és belső hitének erejével elültette a művészet templomának meghatározó magját a szívemben. Az első szívdobbanástól végigvezetve a mozdulat harmóniáján keresztül, a megfoghatatlanig. Nincs egy olyan mozdulat, lépés, forgás, ami ne a lelkünk mélyéből indulna ki, és a tánc nyelvezete csak eszközként ad támogatást ahhoz, amit a publikum felé kommunikálunk az előadásokon. Minden színpadi jelenlét egy ima. Istennel való találkozás. Legtisztább formája a színpadi jelenlétnek.”

A kötet előszavát Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész írta: „Hisszük és tudjuk, hogy a 3. évezred elején a magyar nemzet művészeinek többsége… fényt igyekszik mutatni, utat kíván jelölni, bátorítást sokak számára, mert tudja, hogy a feladata – Petőfi Sándor megfogalmazásában – vezetni a népet a Kánaán felé. Ez is arra utal, hogy az ember az Isten általi teremtés révén, eredendően isteni tulajdonságokkal, Jósággal és Szeretettel születik, és vágyik a pozitív erények kibontakoztatására. Ebben mindnyájan egymás segítségére szorulunk!”

Művészettel Istenhez
Ecclesia Szövetkezet, 2023

Bodnár Dániel/Magyar Kurír