A nagykárolyi Kalazanci Szent József Teológiai Líceum ünnepe

Kitekintő – 2008. november 19., szerda | 11:10

November 14-én, pénteken tartották Nagykárolyban a Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum patrocíniumát. Ez alkalomból Schönberger Jenő püspök megáldotta az iskola felújított épületét.

A Líceum 1992-ben kezdte meg működését, az egykori Piarista Gimnázium utódjaként. 2005-ig nem volt saját épületük, egy ideig a volt Vármegyeháza régi börtönében, a későbbi öregek otthonában kaptak helyet. Miután a Szatmári Római Katolikus Püspökség visszakapta az épületet, 2005-ben elkezdték a felújítási munkálatokat. A belső felújítások tavaly kezdődtek, majd az épületet ezzel párhuzamosan kívül is teljesen felújították.

A megáldási szertartás előtt Poszet Anikó igazgató megköszönte az egyházmegye és az önkormányzat segítségét, majd Vígh István művész beszélt muráliáiról, melyek az iskola lépcsőházát díszítik. Ezután Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök megáldotta az épületet, majd sor került az iskola előterében levő Kalazanci Szent József szobor, Tamási Gyula alkotásának megáldására is.

A szentelés után ünnepi szentmisére került sor, majd a Szent László Közösségi Házban a Kalazanci Iskola diákjai szavaltak, énekeltek és zenéltek.

Szatmári Egyházmegye/Magyar Kurír