A nap szentje: Portugáliai Szent Erzsébet

Kultúra – 2013. július 4., csütörtök | 11:45

A név, a család és a tevékenység is összeköti Árpád-házi Szent Erzsébettel. Jót tenni a szegényekkel, segíteni a bajba jutottakat. Isten úgy gondoskodik a rászorulóról, hogy embert küld mellé, akik észreveszi gondját, baját, és igyekszik segíteni.

Portugáliai Szent Erzsébet (Izabella) Árpád-házi Szent Erzsébet unokahúga, nevét is tőle kapta. 1271-ben született Aragóniában királyi családból, anyja Jolánta volt, II. András magyar király leánya. Hazájában Izabellának nevezik.

Már születése békét szerzett: az örömre kibékült atyja és nagyapja, akik éppen háborúban álltak egymással. 12-13 éves gyermeklányként felesége lett a portugál Dénes királynak. Két gyermekük született. Hősies volt a gyötrelmekben és a nehézségekben: imádkozott és jót cselekedett. Férje hűtlenségét és iszákosságát türelemmel viselte. Még törvénytelen gyermekeit is nagy szeretettel nevelte. Szeretete győzött, anélkül, hogy férje által legyőzötté vált volna.

A jámborság és emberszeretet mintaképe lett: betegeket gondozott, szegényeket ruházott, táplálta őket, gyakran szegény lányokat kiházasított, csak hogy megvédje őket a zülléstől. Férjét annyira megváltoztatta, hogy a néptől az „igazságos” jelzőt kapta. Békeszerző működése hozta a legáldásosabb eredményeket. Közvetített Portugália, Kasztília, Aragónia között, békét szerzett Nápoly és Szicilia között is. Okossága és személyes varázsa hatásosabb volt, mint a hadszíntér pokla.

Férje halála után javait a szegényekre hagyta és ferences harmadrendi lett. De még a zárdából is segítséget kellett nyújtani nagy problémákban. Szeretett volna békét teremteni egymás ellen háborúzni készülő fia és veje között. Ez az utazás volt utolsó útja, a békekötést már nem érte meg, lázba esett. Életereje gyorsan fogyott, már csak néhány napig élt csupán.

1336. július 4-én Estremosban hunyt el menye és fia karjaiban. A coimbrai klarissza zárdában temették el. 1612-ben sírját felbontották és testét teljes épségben találták. 1625-ben avatta szentté VIII. Orbán pápa.

kép: Francisco de Zurbarán: Szent Erzsébet, 1640, Madrid, Prado

katolikus.hu/Magyar Kurír