Külföldi hírek
A Magyar Hírlapban (15.o.) Sereg László Pio atya, a 20. század igazi szentje címmel emlékszik Pietrelcinai Szent Pióra, hangsúlyozva, hogy a XX. századi egyháztörténet egyik legmisztikusabb alakja. „Nem csupán Jézus sebei teszik különlegessé az utókor számára, rengeteg csoda köthető a nevéhez: menthetetlennek tűnő betegek meggyógyítása, kishitű emberek helyes útra terelése, de csoda például Pio atya gyóntató papi tevékenysége is. A szentgyónás alkalmával, mély meditációjának köszönhetően, sokszor nem is kellett a hívőknek elmondaniuk a bűneiket, mert az atya már tudta azokat, s a feloldozást is megadta. Megadta annak a vatikáni küldöttnek is, aki hosszú éveken át azt próbálta bebizonyítani, hogy Pio atya csak egy kuruzsló szerzetes, stigmái pedig nem is léteznek. Ezzel is tanúbizonyságot tett roppant jámbor természetéről és az emberek iránti végtelen szeretetéről. Õ mindig mindenkinek megadta a megfelelő tiszteletet, azoknak is, akik megpróbálták meghurcolni, megalázni. Nem engedte a híveinek sem, hogy mérgükben ócsárolják ezeket az embereket. Megpróbáltatásból pedig neki nem csak az emberek miatt jutott: egész életében számtalan formában kísértette őt a gonosz, ám ő ezeket a próbákat is kiállta, és semmi sem tudta eltéríteni Jézus követésétől… Pio atyát leginkább a következő tulajdonságok jellemezték: jámborság, nagylelkűség, alázat, keménység és a legmélyebb hit Istenben. Ezen vonásoknak köszönhetően válhatott olyan nagyszerű pappá, igazságos és bölcs emberré, Isten egyik legkitűnőbb tanítványává, aki miatt mi is végtelenül büszkék lehetünk arra, hogy embernek születtünk.” A szerző arra is emlékeztet, hogy Pio atya számtalan, jövőben bekövetkező dolgot megjósolt, 1947-ben például azt mondta: az őt meglátogató fiatal lengyel papból, Karol Wojty³ából „egyszer még pápa lesz, nagyon jó pápa.” Hazánkról pedig azt jövendölte: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Hazai hírek
A Magyar Hírlap (Katolikus rádió… 1.o.) értesülései szerint furcsa kiszórítósdi kezdődött frekvenciafronton a Magyar Katolikus Rádióval szemben. A rádió a korszerűtlen középhullámú frekvenciáról az URH-frekvenciára térne át. A közműsor-szolgáltató MKR az átállás érdekében megpályázott egy budapesti frekvenciát. Ugyanerre a frekvenciára azonban a Klubrádió is pályázatot nyújtott be, s a lap szerint ez az azért is furcsa, mert a rádió rendelkezik már önálló kereskedelmi frekvenciával. Az MH úgy tudja, hogy az ORTT szocialista és liberális tagjai a választásokkal összefüggő változásokat megelőzően, még meglévő többségüket kihasználva, a Klubrádiónak ítélnék oda ezt a frekvenciát. Így hallgattatnák el, politikai döntést hozva, a Magyar Katolikus Rádiót. A lap szerint ennek fényében meglehetősen érdekes Lendvai Ildikó kijelentése. Az MSZP elnöke szerint veszélyt jelent a sajtószabadságra a Fidesz-KDNP-kormány, ezért félti a médiát a következő korszaktól.
A Magyar Nemzet (Egy… 2.o.) értesülései szerint több súlyos jel mutat arra, hogy az újpalotai választókerület szocialista jelöltje, Hetyei László személyében az egyház tanítását nem elfogadó személy kísérelte meg a szentáldozást. Az MSZP felháborodott hangú közleményt adott ki, hogy a XV. kerületi Boldog Salkaházi Sára-templom káplánja, Repcsik Gyula most vasárnap nem áldoztatta meg a szocialista politikust. A lap szerint valójában a következő történt: korábban a káplán előtt ismeretlen Hetyei egyszer áldozhatott. Ezt látván a templom hívei közölték vele, hogy az illető aligha felel meg az áldoztatás feltételeinek. Ezután hívta fel Repcsik Gyula Hetyei Lászlót, és felvilágosította, melyek a szentáldozás szabályai. (Nem igaz tehát az MSZP állítása, hogy a káplán azt közölte volna Hetyeivel, hogy személye nem kívánatos Isten Házában.) Most vasárnap a szocialista képviselő mégis beállt az áldozók sorába. A káplán kérdésére, elvégezte-e a húsvéti szentgyónást, nem azt felelte, hogy a nagyböjt valamely napján ezt másutt megtette, hanem azt, hogy a mise előtt ugyanebben a templomban gyónt. Mire a káplán felvilágosította, hogy ebben a templomban ő egyedül gyóntatott, és nem találkozott vele. Így csak egy keresztet rajzolt a politikus homlokára. Hetyei az ATV-ben elismerte: hiányosak az ismeretei az egyház tanításáról.
A Népszavában (7.o.) Sebes György Tagkönyvvel templomba? című, a fenti témához kapcsolódó írása szerint „Magyarországnak az a legújabb története, amelyet a választás utánra ígért a Fidesz, inkább azt sejteti, hogy a katolikus egyház is elhiszi: a győztes mindent visz. És mindenkit. Kit a börtönbe, kit csak ki a templomból.”
Magyar Kurír