Napi sajtószemle

– 2012. március 12., hétfő | 9:17

A március 12-i nyomtatott lapok szemléje

A Népszabadság (2.o.) Nyílt levél Márfi Gyulához címmel közli, hogy Bárándy Gergely MSZP-s parlamenti képviselő nyílt levélben szólította fel Márfi Gyula veszprémi érseket, hogy nevezze meg, a jelenleg is aktív bírák közül szerinte kik voltak a pártállami diktatúra kiszolgálói, kik vettek részt egyházellenes koncepciós perekben. A szocialista politikus szerint azért kell ezt a főpásztornak megtennie, mert ha igaz a korábbi, David Baernek, a Texasi Lutheránus Egyetem teológia- és filozófiaprofesszorának február 23-án írt levelében tett állítása, akkor ezek a bírák bűncselekményt követtek el. Ha ezt nem teszi meg az érsek, akkor pedig haladéktalanul kérjen bocsánatot a magyar bírói kartól – szólított fel Bárándy az MSZP nevében.

A Magyar Nemzetben (7.o.) Torkos Matild Ügynökügy: Újratálalt gumicsont címmel úgy véli, nem valószínű, hogy katarzisos hatása lenne annak, ha nyilvánosságra hoznák a szocialista rendszerben ügynöki tevékenységet folytatott személyek névsorát. Kifejti: „Az egyházak – amelyekre menedékként tekintettünk a diktatúra sivár éveiben – érintettsége, a megbízhatónak vélt egyházfik és papok lelepleződése ki tudja, milyen mély sebeket tépnének fel. Arról nem is szólva, hogy fény derülne arra, akadnak a korábban kettős életet élő hálózati kapcsolatok között olyanok is, akik a rendszerváltozás után is fontos pozíciókat töltöttek be az egyházban vagy az újjászervezett egyházi oktatásban. Aki tanulmányozott már ilyen titkosszolgálatoknak készített besúgójelentéseket, pontosan tudja, nagyon sok esetben velejéig romlott ügynökök nagyon sokszor az áldozatoknak tekinthető célszemélyek legféltettebb személyes adataira, családi, magánéleti körülményeire sem voltak tekintettel, amikor a bizalmukba férkőzve megszerzett információkat kiszolgáltatták a titkosrendőrségnek. Sok esetben éppen ezekkel a besúgójelentésekkel teremtettek okot a zsarolásra, arra, hogy a besúgottat is besúgásra tudja kényszeríteni a hálózat. Mocskos egy világ volt az, kár lenne újrafertőzni vele a törékeny társadalmi békét, amit nagy nehezen sikerült megőriznünk a bennünk fortyogó, elkeseredett indulataink ellenére.”

Ugyancsak a Magyar Nemzet (Kápolna… 15.o.) beszámolója szerint Makovecz Imre utolsó terve volt az, amely alapján felépül az ökumenikus kápolna a devecseri lakónegyed közepén. Az iszapkatasztrófa károsultjainak megépített lakópark a templom körül a tavaly elhunyt, világhírű magyar építész nevét veszi fel. A kápolnát 2012. október 4-én – a vörösiszap-katasztrófa második évfordulóján – adhatják át.

A Népszabadság („Jövőnk…” 2.o.) és a Magyar Nemzet (Szövetségre léptek… 2.o.) beszámolnak arról, hogy a „Jövőnk az összefogás” üzenetével megalakult a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége. Az alapító okiratot vasárnap Debrecenben, a Megyeházán tartott ünnepségen írta alá húsz itthoni és határon túli magyar zsidó hitközség, illetve zsidó szervezet képviselője. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója elmondta: ez a szövetség nemcsak rögzíti a közös utat, hanem abból valami új és ösztönző mozgalom indítható el.

Magyar Kurír