
Fülöp 1515-ben született Firenzében. Fiatal korától nagy hatással volt rá a domonkosok lelkisége. A fiatal Fülöp, jóllehet nagybátyja üzletét kellett volna átvennie, Rómába ment, a szegények és a betegek segítésére.
1551-ben, 36 éves korában szentelték pappá; megalapította a San Girolamo della Carità nevű közösséget. Egyre bővült lelki gyermekeinek köre; cellája hamarosan szűknek bizonyult a találkozásokra, így a szomszéd raktárépületet építették át oratóriummá, erről kapta a fiatal közösség a későbbi nevét – Oratórium Kongregáció. Jeligéjük: Sola caritas! – Csak a szeretet! A közösségben együtt imádkoztak, olvasták a Szentírást, Istennek tetsző szolgálatot végeztek kórházakban, a szegények között. 1575-ben XIII. Gergely pápa jóváhagyta az oratoriánus papok és testvérek köréből alakult kongregációt.
Fülöp Rómában halt meg 1595. május 26-án. Szenttéavatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1615. május 11-én került sor boldoggáavatására. 1622. március 12-én – Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel, Avilai Terézzel és Sevillai Izidorral együtt – avatták szentté. Ünnepét, május 26-át 1625-ben vették föl a római kalendáriumba.
Számos anekdota emlékezik meg a népszerű szent vidám személyiségéről és különleges vallásos élményeiről. Életéről filmet is készítettek, „Legyetek jók, ha tudtok!” címmel.
Magyar Kurír
A kép illusztráció.