Nő a katolikusok száma Izlandon

Kitekintő – 2014. március 5., szerda | 9:03

A külföldi, elsősorban lengyel és Fülöp-szigeteki bevándorlóknak köszönhetően a katolikusok száma az utóbbi tíz évben megduplázódott Izlandon, így újabb templomok építése, illetve vásárlása vált szükségessé – idézte március 1-jén Pierre Burchert, Reykjavík püspökét a Vatikáni Rádió.

A 11 ezer fős katolikus közösség egy Svájcnál két és félszer nagyobb, 103 ezer négyzetkilométeres területen oszlik el. A közösséget a svájci származású Pierre Burcher püspök vezeti, aki korábban Lausanne, Genf és Fribourg segédpüspöke volt. Munkáját nyolc pap és harminc apáca segíti. Burcher püspök szívesen látna egy férfi kolostort az országban, ahol a középkorban több bencés és ágostonos rendház is működött.

Izlandon jelenleg a népesség három százaléka katolikus: ez a többségében evangélikus észak-európai országokban valaha mért legmagasabb arány, amihez még hozzájárul az a tény is, hogy a keresztelők száma tízszer magasabb, mint a temetéseké. A főváros, Reykjavík katedrálisa, a Krisztus Király-székesegyház 55 férőhelyes. Az épület ma már túl kicsinek számít.

A reykjavíki egyházmegye, mely 2008-ban ünnepelte negyvenedik születésnapját, a skandináv püspöki konferenciához tartozik, melynek további tagjai: Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország. Norvégia kivételével a skandináv országok mindegyike egyetlen katolikus egyházmegyét alkot, többségében bevándorló hívekkel. Mivel a helyi papok száma is alacsony, a püspökök gyakran más európai országokból származnak – írja a La Croix.

Magyar Kurír
(já)