Ötéves az Őrangyal-program

Külhoni – 2011. december 14., szerda | 10:55

December 9-én ünnepelték az Őrangyal-program ötödik születésnapját Csíkszeredában.

A Hargita és Maros megyékben működő program keretében fogyatékkal élő és egészséges fiataloknak szerveznek rendszeres találkozókat, ahol önfeledt éneklés, tánc és játék során megtanulhatják egymás elfogadását és segítését – a Gyulafehérvári Caritas, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és a Szent Gellért Alapítvány közös kezdeményezésében.

„Talán nem történnek csodák, de mélyen megérintheti a lelket egy gyermek önfeledt nevetése: megnyílik egy közös ajtó mindannyiunk számára, a sajátos nevelési igénnyel rendelkezőknek is, amely ajtón belépve egymásért lehetünk korlátok nélkül” – szerepelt többször az Őrangyal-programra szóló meghívókban.

A december 9-én Csíkszeredában tartott ünnepségen köszöntőt mondott Demeter Zsuzsa, a születésnapi rendezvény házigazdája, a Gyulafehérvári Caritas Szociális és Tanácsadó Szolgálat Fogyatékkal Élőknek programkoordinátora: beszédében érzékletesen szemléltette a program bővülését, gyarapodását; „a patakocska folyóvá duzzadását”. Az Őrangyal-programhoz fűződő személyes élményeit osztotta meg és méltatta a program fontosságát az ünnepi alkalom több meghívottja: Demeter Gergely szentszéki tanácsos, mindszenti plébános; Csiki András, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság igazgatója; György Attila, a Szent Gellért Alapítvány vezetője;  Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának igazgatója és Péterfi Attila-Csongor, a Gyulafehérvári Caritas Gazdasági Ágazatának igazgatója – írta beszámolójában Székely Vakon Katalin.

A 430 vendég fogadására, akik Hargita megye 16 fogyatékkal élőket segítő szervezetétől, intézményétől és településéről érkeztek mint helyi Őrangyal-program résztvevők, a csíkmindszenti sportcsarnok adott otthont. A rendezvény előkészítéséhez és lebonyolítása a Gyulafehérvári Caritas 12 önkéntese és koordinátoruk, Roth-Vízi Réka, továbbá a csíkszeredai Szent Anna Speciális Szakiskola 12 diákja is hozzájárult. A programban szerepelt Ráduly Beáta és Dálnoky Csilla bohócelőadása és a gyergyószentmiklósi Napsugár az esőben Alapítvány fiataljainak zenés sportbemutatója.

A születésnapi ünnepségen köszöntetet mondtak mindazoknak, akik bármilyen anyagi és emberi erővel (például szállítóeszközök biztosításával) segítik az Őrangyal-programot.

Magyar Kurír

(gj)