Omega-oratórium a bátaszéki templomtorony felújításáért

Kultúra – 2013. augusztus 14., szerda | 11:07

Majdnem százan játszanak az Omega-oratórium augusztus 17-i bemutatóján, amelyet a bátaszéki Nagyboldogasszony-templomban a torony helyreállításáért rendeznek.

Trunkos András producer az MTI-nek elmondta, hogy az oratórium Omega-dalokból vegyeskórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált mű. Ismertetése szerint a szombat este nyolc órakor kezdődő előadáson a nyíregyházai Cantemus Vegyeskar és az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar működik közre, a zenészek között az Omega együttesből Kóbor János, Benkő László és Debreczeni Ferenc játszik. Az oratórium az Omega együttes szerzeménye.

A másfél órás, négytételes kompozíció a Ballada a fegyverkovács fiáról című dallal kezdődik és a Gyöngyhajú lánnyal végződik. A számtalan nagy Omega-sláger mellett olyan dalok is szerepelnek benne, amelyeket az együttes élőben még soha nem játszott. A dalok kiválasztásánál fő szempont volt a templomi megszólalás, amelyhez alkalmazkodik a számok szövege. Az oratóriumot látványelemek kísérik: a templom részeinek megvilágítása mellett az Omega-koncerteken ismert lézershowt is láthat a közönség. A bátaszéki származású Kóbor János korábban az MTI-nek úgy jellemezte a készülő művet, hogy barokk egyházi zene és meditatív, „pink floydos” hangzás jellemzi majd.

A koncertre eddig nyolcszáz jegy kelt el, a kiváló akusztikájú templom ezerfős közönséget képes befogadni – mondta Herendi János, Bátaszék plébánosa. Az ötezer forintos jegyeket a bátaszéki plébánián lehet megvásárolni.

A templomot, amelynek 82,5 méteres tornya az ország nyolcadik legmagasabbja volt, tavaly decemberben nyilvánították életveszélyessé. A 36 méter magas toronysisakot áprilisban eltávolították, a tornyot pedig ideiglenesen lefedték. Az 1899 és 1903 között épült neogótikus templom eddigi megerősítése, valamint a bontás összesen 55 millió forintba került, amelyet a pécsi egyházmegye és a bátaszéki egyházközösség közösen finanszírozott. Az új toronysisak építésére a bátaszéki plébánia gyűjtést indított, az Omega-oratórium bevételét a helyreállításra ajánlották fel.

MTI/Magyar Kurír