Az együttes magyar tagja, Fábry Kornél kaposfüredi plébános a Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsorának beszámolt megalakulásuk történetéről, jelentősebb koncertjeikről és a most megjelenő újabb albumukról. Elmondta, hogy a Priest Band egy nemzetközi papi együttes, amely 2005-ben alakult a kölni Ifjúsági Világtalálkozóra. Mindannyian az Emmánuel közösség tagjai. Egyikük akkor megálmodott egy olyan együttest, amely saját zenét játszik, fiatalokhoz szól; egységben, örömben zenélnek, ami jel lehet a mai fiatalok számára. Az együttes tagjai különböző nemzetiségűek: egy francia és egy holland gitáros-énekes, egy lengyel basszusgitáros, egy német dobos, egy német szintetizátoros, a Magyar Fábry Kornél pedig énekel és csörgőhangszereken játszik.
A 2005-ös találkozón három koncertet adtak, és abban az évben megjelent egy cédéjük is. Az egyik koncert az Emmánuel közösség által szervezett 10–12 ezer fős rendezvényen hangzott el, ahol néhány számot játszottak, és az egyik tag tanúságot tett hivatásának történetéről. Ezt követően hívták őket Belgiumba, Franciaországba, Németországba. Az együttes magyar tagja elmondta, hogy bizony olykor nehéz az egyeztetés, hiszen mindegyikük plébános, káplán, vagy tanulmányait végzi, nem mindig könnyű a hivatalos elfoglaltságok között időt szakítani a próbákra.
2008-ban hat koncertre hívták őket Sydneybe. A Szentatya találkozott a fiatalokkal, és a találkozást követő virrasztáson az együttes negyvenperces koncertet adott. A 2008-as találkozóra készült cédét nemzetközi együttműködésben készítették; minden hangszert a maga országában, Németországban, Brazíliában, Franciaországban vettek fel. Végül Németországban készült el a keverés, az elkészült anyagot pedig elküldték Sydneybe.
Jelenleg a madridi Ifjúsági Világtalálkozóra készülnek, kiadtak egy cédét is ebből az alkalomból, amely kilenc-tíz számot tartalmaz, a címe pedig God Have a Heart: bíznak benne, hogy ez a szív, Isten szíve, a zenén keresztül megérinti majd a fiatalokat. Toledóban az Emmánuel közösség szervezett egy előtalálkozót, annak megnyitóján is fellépnek, augusztus 16. és 21. között pedig több alkalommal zenélnek majd Madridban. A legnagyobb koncertjük 17-én lesz, a Noche de alegria, egy este nyolctól éjfélig tartó program keretében.
***
A zenekarról további információkat találnak a www.priestband.com internetes honlapon.
Magyar Kurír
(tzs)