Paul Ricoeur

Ricoeur az egész nyugati világ és a kortárs kultúra egyik legtermékenyebb és legbefolyásosabb gondolkodója volt.

1913. február 13-án született a franciaországi Valence-ben, hívő protestáns családban. Jelentős események voltak életében a világháborúk: az elsőben elveszítette édesapját, a másodikban pedig öt évet ült német börtönben. Nagy hatást gyakorolt rá Gabriel Marcel és Karl Jaspers egzisztencializmusa, Edmund Husserl és Maurice Merleau-Ponty fenomenológiája, Emmanuel Mounier perszonalizmusa, Sören Kierkegaard és Karl Barth teológiai gondolkodása. 1934-ben megházasodott, házasságából öt gyermeke született. Először Strasbourgban tanított, 1956 és 1966 között a Sorbonne-on, majd néhány évet Nanterre-ben. 1967-ben tizenöt évre az Egyesült Államokba költözött, tanított a chicagói, a Yale és a Columbia Egyetemen. Több tucat díszdoktori címet kapott, többek között teológiait a nijmegeni katolikus egyetemen.

Az akarat- és a nyelvfilozófia, a fenomenológia és a hermeneutika területén végzett kutatásaival lett világhírű. Személyiségét és gondolkodását egyszerűség, mélység, szemlélődés, a konkrét személyre és valóságra való odafigyelés, barátság, bölcsesség, alázat és elkötelezettség jellemezte. Egyszerre tudott intellektuálisan becsületes bölcselő és az Igére figyelő elkötelezett keresztény lenni. Ahogyan csodálatos harmóniát tudott teremteni hívő élete és filozofálása között, ugyanígy jellemezte az a törekvés is, hogy más területeken is összeegyeztessen, hidakat építsen, megfeleltessen, közös nevezőre hozzon, így például: különböző értelmezési törekvéseket, pszichoanalízist és strukturalizmust, a szigorúan fogalmi és a metaforikus megfogalmazást, cselekvést és beszédet, erkölcsöt és politikát.

Érdemes elolvasnunk II. János Pál pápa megállapítását az Átlépni a remény küszöbén című interjúkötetéből (1994): „A mai gondolkodás, miközben egyre távolabb kerül a pozitivista állításoktól, jelentős lépéseket tett az ember egyre teljesebb megismerése felé, s elismerte többek között a metaforikus és szimbolikus nyelv létét és jelentőségét is. A mai hermeneutika új nézetből mutatja be az igazságot a világról és az emberről, mint ahogy ezt Paul Ricoeur vagy Emmanuel Lévinas műveiben is olvashatjuk. A pozitivizmus eltávolít minket a teljes megértéstől, sőt bizonyos fokig el is zárja előlünk, a hermeneutika viszont éppen azért, mert a szimbolikus nyelvet vizsgálja, lehetővé teszi számunkra, hogy újra rátaláljunk, sőt el is mélyítsük.” Kilencvenedik születésnapján a Szentatya táviratban fel is köszöntötte Ricoeurt.

Ugyanezen alkalomból (2003 márciusában) a budapesti Közép-Európai Egyetem díszdoktori címet adományozott neki. Ekkor a Terror Háza Múzeumba is ellátogatott.
Jacques Chirac francia köztársasági elnök is kinyilvánította részvétét halála miatt, kiemelve többek között, hogy Ricoeur „korunk drámái közepette is hajthatatlanul hangsúlyozta a párbeszéd és a másik tiszteletének követelményét.”

Magyarul megjelent fontosabb írásai: A kinyilatkoztatás eszméjének hermeneutikai megalapozása – Bibliai hermeneutika (Hermeneutikai Kutatóközpont, 1995), Fenomenológia és hermeneutika (Kossuth, 1997), Válogatott irodalomelméleti tanulmányok (Osiris, 1999), A természet és a szabályok (Jean-Pierre Changeux-val közösen, Osiris, 2001), Bibliai gondolkodás (André Lacocque-kal közösen, Európa, 2003).