Pénteken Manoppellóba zarándokol a Szentatya

Kitekintő – 2006. augusztus 31., csütörtök | 17:52

XVI. Benedek pápa szeptember 1-jén, pénteken elzarándokol a manoppellói Szent Arc-szentélybe, ahol a hagyomány szerint azt a kendőt őrzik, amely a halott Krisztus arcát takarta.

Az Abbruzzo-i hegyekben fekvő kis falu pénteken ünnepli a kegyhely fennállásának 500. évfordulóját: itt őrzik azt a kendőt, amelyen a hagyomány szerint Krisztus arcának nyoma látható.

A kendő 15 évvel ezelőtt vált csak világhírűvé, amikor egy alapos vizsgálatot követően tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az 17x24 centiméteres kagylóselyem-kendő azonos lehet azzal az evangéliumokban is említett kendővel, amellyel sírbatételekor Krisztus arcát takarták. A kagylóselyem az ókor egyik legdrágább anyaga volt. Mások azonban úgy tartják, hogy az eredeti kendő továbbra is a Vatikánban, a Szent Péter-bazilikában található, ahol évszázadok óta tisztelik. Az egyház nem nyilatkozott a kendő valódiságáról, és a Vatikán csütörtöki közleménye szerint most sem várható efféle megnyilatkozás.

A tervek szerint a pápa – Bruno Forte érsek meghívására – másfél órán át tartózkodik majd a kegyhelyen. A nápolyi származású érseket korunk egyik legjelentősebb teológusaként tartják számon.

Benedek pápa Castel Gandolfóból helikopteren utazik Manoppellóba, ahol „csendesen imádkozik” az ikon előtt. Ezután Forte érsek köszöntőjét követően a pápa beszédet mond az egybegyűltekhez.

A pápai zarándoklatot a kapucinus templomon kívül kivetítőkön követhetik a hívek; s a világ számos televíziós csatornája – köztük a RAI, valamint a bajor televízió (Bayrische Rundfunk) – élőben közvetíti.

KAP/Magyar Kurír

Képek: www.alleanzacattolica.org, www.agriturismo.abruzzo.it