Prága: Angela Merkel látogatást tett Vlk bíborosnál

Hazai – 2004. november 8., hétfő | 15:30


„Az egykori Csehszlovákiában és Kelet-Németországban bekövetkezett 1989-es fordulat azt mutatja, érdemes kitartani bizonyos értékek mellett”
Prága: Angela Merkel, a CDU elnök asszonya csehországi látgatása alkalmával találkozott Vlk bíboros, prímással. Közel félórás beszélgetésük témája a cseh és európai egyház helyzete volt – erről számolt be a cseh püspöki kar tájékoztatója.
Merkel látogatása folytatta a Helmut Kohl által megkezdett hagyományt, amely szerint a német kereszténydemokrácia elnöke felkeresi a prágai érseket. A politikus asszony Vladimir Spidla leendő EU-biztos, s időközben lemondott miniszterelnök meghívásának tett eleget.
Angela Merkel előadást tartott a cseh fővárosban „Az EU jövője” címmel rendezett Adenauer-fórumon. A CDU elnöke arra kérte a német cseh határvidék lakóit, ne féljenek az EU bővítés gazdasági következményeitől. A 15 évvel ezelőtt bekövetkezett fordulattal kapcsolatban elmondta: nem szabad elfeledkezni arról – bármennyire is belemerülünk a gazdasági verseny kihívásiba –, hogy generációnknak történelmi szerepe és esélye van. Angela Merkel leszögezte: a fordulat megtanít arra, hogy érdemes kitartani bizonyos értékek mellett.
Cseh újságoknak adott interjúiban a német kereszténydemokrata politikus ellenezte a német kitelepítettek kárpótlási igényeit. „Abban reménykedünk, hogy az egyesült Európa még inkább közelebb hozza az országokat. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy egykori tulajdonviszonyokat kellene visszaállítani” – fogalmazott a CDU elnök asszonya. KAP/MK