Püspöki szinódus: Vegyük komolyan a fiatalokat, és engedjük hibázni is őket

Kitekintő – 2018. október 10., szerda | 16:32

Három bíboros és egy szerzetesnő mutatta be október 9-én a sajtó munkatársainak a szinódus kiscsoportos megbeszéléseinek eredményét, amelyet az Instrumentum laboris első feléről folytattak a szinódusi atyák a fiatalok meghallgatása témájában.

„A szinódus hajója kifutott a nyílt tengerre, mindenki a fedélzeten, és együtt keressük az utat” – fogalmazott Nathalie Becquart nővér, szinódusi auditor, aki korábban a francia püspöki karon belül az ifjúság evangelizálásáért és a hivatásgondozásért felelős országos szolgálat igazgatója volt. A fiatalok következetes, erős, személyes és testvéri Egyházat akarnak. Olyan Egyházat, amelynek van férfi és női arca, amelyik sokoldalú és mindenkit bevon. Az evangelizáció kulcsa ma a szinodalitás, mely meghallgatásból és megkülönböztetésből áll.

Oswald Gracias bíboros, Mumbai érseke azt emelte ki, a fiatalok mennyire szeretnék, hogy meghallgassák, komolyan vegyék őket, és hogy lehetőséget kapjanak arra is, hogy hibázhassanak, és vállalják érte a felelősséget. Szebb liturgiára vágynak, mely jobban érvényre juttatja Isten szavát. Az indiai főpásztor, aki tagja Ferenc pápa kilencfős tanácsadó testületének, bízik benne, hogy ez a szinódus új iránymutatást tud adni az ifjúságpasztorációnak.

Meg kell hallgatni, szeretni kell a fiatalokat, érdeklődni kell életük iránt, így elkezdenek bízni az Egyházban – vallja a madagaszkári Désiré Tsarahazana bíboros, toamasinai érsek. Nekünk, felnőtteknek hiteles példával kell elöl járnunk, hogy a fiatalok kövessenek minket. A puszta szó nem elég. Elsősorban pedig nem szabad szétválasztani a hitet az életünktől. Ha Madagaszkáron minden keresztény a hite szerint élne, akkor az ország nem lenne ilyen drámai helyzetben. A püspökök megtérésre szólították a híveket. Az Egyházat jelenleg még megbízhatónak tartják Madagaszkáron, és a fiatalok nagy része aktív tagja a keresztény közösségnek. A legfőbb gond a korrupció. Azt látják, hogy nem az jut munkához, aki tanul, hanem aki megveszi magának a diplomát és a munkahelyet. Ez pedig nem serkenti őket tanulásra – magyarázta a madagaszkári bíboros.

A főpásztor azt is elárulta, hogy meghívták Ferenc pápát Madagaszkárra, és ő igent mondott. A szentszéki szóvivő pontosított, hogy az utat 2019-re tervezik, de még nincs végleges döntés róla.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria