
Jeruzsálem: Január 14. és 19. között az európai és észak-amerikai katolikus püspöki konferenciák és egyházi szervezetek képviselői ez évben is ellátogatnak a Szentföldre, hogy megerősítsék az ott élő keresztényeket. Amint azt Peter Fleetwood, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának helyettes titkára az olasz SIR hírügynökségnek elmondta, a püspöki küldöttség idén Jordániába is ellátogat, s ott – első alkalommal – Abdullah király is fogadja őket.
Az évenkénti látogatás kezdeményezője az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája volt, amely a 90-es években szorosan együttműködött a szentföldi egyházzal a Jeruzsálem jövőjével kapcsolatos kérdésekben. Az amerikai püspökök 1997-ben felkérték az európai püspöki konferenciákat, hogy vegyenek részt munkájukban, és támogassák a Szentföldön élő egyházat. Így indultak meg 1998-ban az együttműködés évenkénti közös látogatásai.
„Ma ezen a földön, amely még mindig vágyik a békére, az igazságosságra és a kiengesztelődésre, az egyházi delegáció az egyházak közelségének érezhető jele kíván lenni e területek keresztényei felé, s a barátságé Izrael, Palesztina és Jordánia népe felé” – magyarázza Peter Fleetwood. „Nem véletlen, hogy a látogatások után mindig számos európai részegyház részéről az e területekre irányuló zarándoklatok számának növekedése volt megfigyelhető: a remény jele és öröm forrása” ezeknek az igazságtalanságtól és a terrorizmustól sokat szenvedett területeknek.
A delegáció elsőként a ramallahi Karitász fiataljaival találkozik, azt követik majd a palesztin és izraeli vezetőkkel, majd a helyi lakossággal, fiatal papokkal és szeminaristákkal való találkozások. Különösen nagy várakozás előzi meg a január 16-án, hétfőn, a betlehemi Születés-templomban tartandó nyilvános szentmisét. Onnan a püspökök Ammanba mennek, ahol első alkalommal találkoznak majd a jordán királlyal. Itt az ország helyzetéről és az ott jelen lévő különböző keresztény egyházak helyzetéről folytatnak megbeszélést. A látogatás január 19-én Jeruzsálemben zárul az izraeli és palesztin vezetőkkel való találkozással, sajtótájékoztatóval és a melkita közösséggel közös liturgikus ünnepléssel.
A delegáció látogatásának célja, hogy elmélyítse a nyugati kereszténység kapcsolatát a Szentföldön élő keresztényekkel: egyházmegyei és plébániai szintű partnerkapcsolatok kialakítása, a külföldön élő palesztin bevándorlók pasztorációja, a média figyelmének növelése e területek iránt, a delegáció és az izraeli, palesztin kormányzat közötti viszony erősítése a küldöttek országaiban, az iskolák támogatása és rendkívüli gyűjtések szervezése.
A nyugati egyházakban erősödnie kellene a tudatnak, hogy a „jeruzsálemi egyház minden egyház anyja, amely felé szívesen mutatjuk ki szívből jövő szeretetünket, s amelyért ígéretünkhöz híven szüntelenül dolgozunk, amíg lelki és anyagi támogatásunkra szüksége lesz” – vallja a CCEE titkára. „A látogatásról mindenki úgy tér haza, hogy nem csak a tényeket ismeri meg jobban, hanem sok ember arcát, életét. S számomra igazi reménység jele, hogy olyan fontos információkat tudnak hazavinni országaikba, amilyeneket ritkán olvasni a nagy napilapokban” – zárja szavait Peter Fleetwood.
SIR/MK
Kép: www.stefaniasofra.it