Lukács János alkotását Gábor Bertalan szepsi plébános és Száraz János buzitai plébános áldották meg június 1-jén.
Az emlékmű Juhász Attila plébános kezdeményezésére a hívek közadakozásából valósult meg. Az apropót az adta, hogy 75 évvel ezelőtt, 1944. december 27-én szenvedett vértanúhalált Salkaházi Sára.
Juhász Attila a szobor megáldásakor hangsúlyozta: Sára testvér életútját érdemes példaképként állítani napjaink emberének, mivel élete során hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie, mint sokunknak határon innen és határon túl.
Boldog Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. 1929-ben kezdte meg a noviciátust a Szociális Testvérek Társaságában szegvári házában. 1944-ben a budapesti Bokréta utcai munkásnőotthon Sára testvér vezetése alatt állt. December 27-én zsidók után kutatva innen hurcolták el a nyilasok, és még aznap este a jeges Dunába lőtték. Boldoggá avatási eljárását 1996-ben kezdeményezték. A boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa írta alá, ünnepélyes kihirdetésére 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.
Magyar Kurír