Sík Sándor: Hét szép história

A kötetből két írás emelkedik ki: A Joviniánus császár története című példázat egy meg nem nevezett birodalomban játszódik, amelynek császára idővel elhiteti magával, hogy isten, mindenben – művészetben, filozófiában, kardvívásban – a legjobb, bármit megtehet. Udvarának hízelgő, számító talpnyalói ráerősítenek erre az érzésére, dicsőítik uralkodójukat. Ám egy szép napon váratlan dolog történik: miközben a teljhatalmú, önmagát az egész világ urának képzelő császár fürdik, hasonmása magára ölti a ruháját, és császárként lovagol be az udvarba. Az anyaszült meztelen Joviniánus földönfutó lesz, hiába bizonygatja, hogy ő a valódi uralkodó, senki nem hisz neki, mindenki kacagja, gúnyolja, többen testileg is bántalmazzák. A hatalmát elvesztő császár megismeri a totális kitaszítottságot, kiszolgáltatottságot. Rengeteg megaláztatáson, szenvedésen kell keresztülmennie, míg végül felteszi a kérdést: „Mi vagyok én most? Nyomorult koldus, még az sem: kitaszított, megvert, meggyalázott földönfutó: császárnak gondoltad magad, és a hízelgők császárnak neveztek: kihúztak a hazug rongyok közül, és lettél meztelen, sehonnai koldus.” Az önmagát istennek képzelő császár megtapasztalja Jézus szavainak igazságát: „Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” (Lk 18,14). El kell jutnia a teljes reménytelenség állapotába, hogy leboruljon a feszület előtt, és beismerje a szent életű remetének: „Szegény, nyomorult bűnös vagyok.” A történetben egymásra épül a földi világ és a transzcendencia: amikor már nincs más választás, hogy az ember kikecmeregjen a saját maga által választott zsákutcából, Isten elküldi angyalát, hogy rendet teremtsen a káoszban, és felemelje a bűnös lelket, aki, megtapasztalva a mélységet, más emberré válik: „Íme, a ti császárotok, aki felfuvalkodott és megaláztatott. Istent káromolta, és Isten meglátogatta őt. Gőgös volt, és immár alázatos. Embertelen volt, és emberré lett.”

A Szegény-fiú története egy misztériumjáték alapja is lehetne. Két testvér históriája. Szegény-fiú nem dolgozik, egész nap lustálkodik, egy saját maga által kreált álomvilágban él, amelyben mindene megvan, dicsőség, gazdagság. Pusztán matériában gondolkozik, az élet lelki és szellemi dimenziói hidegen hagyják. Fivére, Kemény-legény vele ellentétben szorgalmas, reggeltől napestig dolgozik. Szerető, és kisebbik fiáért aggódó édesanyjuk még a síron túl is figyel rájuk. Szegény-fiú életéről a tékozló fiú története juthat eszünkbe: elindul világot látni, abban a reményben, hogy megtalálja a szerencséjét. Hamarosan egy várkastély közelébe ér, melynek „hatalmas bástyái, szépséges színes ablakai csak úgy csillogtak a naplementi fényben”. Isten küldötteként szakadt ruhájú, vezeklő zarándokok érkeznek, óvják Szegény-fiút, hogy betérjen a kastélyba, amely az ördögé, és ezzel üdvösségének az elvesztését veszélyezteti, de hiába. Szegény-fiút vonzza a kastélyból érkezők menete, akik mindenben mások, mint a kopottas ruhákban járó zarándokok. „Táncolva közeledtek, csupa dal, kacagás, élet volt az egész menet.” Szegény-fiút megbabonázza az elöl haladó, királynői termetű hölgy, fején aranykorona, a Boldogság kastélyaként mutatja be a várat. Szegény-fiú úgy érzi, álmodik, és nem tud ellenállni a csábításnak. Ám a várba érve a testi kísértést jelképező, gyönyörű hölgy elvegyül a többiek között, Szegény-fiút egy ijesztő, púpos alak fogadja, a gonosz, a rossz megtestesítője. A fiú elmerül a testi élvezetekben, de a boldogság csak rövid ideig tart, és utána marad a csömör, a kiábrándulás: „Milyen szomorú dolog, hogy a boldogság csak egy pillanatig tart és hogy minden oly sebesen elmúlik. Milyen kegyetlen dolog, hogy a boldogság királynője a semmibe oszlik, ha utána nyújtjuk a kezünket, és a kehely kisiklik ujjaink közül.” Szegény-fiú önként, szabad akaratából jött az ördögvárba, és most úgy látszik, nincs menekvés innen, ami a legteljesebb szabadságnak ígérkezett, most börtönné vált. Ám mindennapi tapasztalat, hogy amikor legmélyebben vagyunk, és lélekben már feladtuk, megérkezik a kegyelem. Függetlenül attól, hogy teszünk-e ezért valamit? Isten ugyanis a szívünk tisztaságát nézi, vágyaink őszinteségét, és elküldi hozzánk angyalait, különböző alakokban: szerető testvér, tisztaszemű kisfiú, békésen mosolygó, bátor leány. Hatásukra Szegény-fiú szeme felnyílik, és már világosan látja, hogy ördögvár lakóinak gonoszsága, lelküknek rútsága külsejükben is megmutatkozik: a várfalon „vigyorgó csontvázak ácsorogtak...”, elöl a legmagasabb, „undok, ínyetlen szájjal, csúf koponyája körül tekergő kígyók. A királynő ez?”

A kötet valamennyi elbeszélése ebben a szellemben íródott: Isten irántunk való szeretete és jósága folyamatos, nem függ attól, hogy tudomást veszünk erről, vagy sem. Állandóan küldi felénk a jeleket, a mi dolgunk csupán annyi, hogy észrevegyük és elfogadjuk ezeket. S ha igent mondunk rájuk, gyökeresen megváltozik az életünk.

Sík Sándor: Hét szép história
Szent István Társulat, 2021

Szerző: Bodnár Dániel

Magyar Kurír