„A karácsony számomra remény és gyengédség…” Ferenc pápa elmesélte a La Stampa-nak, hogyan tölti első karácsonyát Róma püspökeként. Szent Márta Ház, december 10, kedd, 12 óra 50 perc. A pápa az ebédlő melletti egyik teremben fogadott bennünket.
A másfél órás találkozás során kétszer is eltűnt Ferenc pápa arcáról a derű, melyet az egész világ megismert már: amikor az ártatlan gyerekek szenvedését említette, és amikor a világszerte jellemző éhezés tragédiájáról beszél. Az interjúban szól a többi keresztény felekezethez fűződő kapcsolatokról is, valamint a „vér ökumenizmusáról”, mely összeköti őket az üldöztetésben, megemlíti a házasság és a család kérdéseit, melyekről a következő szinódus tárgyal majd, válaszol arra az USA-ból érkező kritikára, mely őt „marxistának” tartja, és beszél az egyház és a politika kapcsolatártól.
Mit jelent Önnek a karácsony?
– Találkozás Jézussal. Isten szüntelenül kereste népét, vezette, őrizte, és megígérte, hogy mindig mellette lesz. A Második Törvénykönyvben olvassuk, hogy Isten velünk jár, kézen fogva vezet minket, mint egy apa a fiát. Milyen szép ez! A karácsony Isten találkozása népével. De vigasztalás is, a vigasztalás misztériuma. Oly sokszor, amikor az éjféli mise után órákat töltöttem egyedül a kápolnában, a hajnali mise bemutatása előtt, a vigasztalásnak és a békének ez az érzése töltött el. Emlékszem, egyszer itt, Rómában, talán 1974 karácsonyán, imádságban töltöttem az éjszakát a mise után a Centro Astalli szállásán. Számomra a karácsony mindig ez volt: szemlélni, amint Isten meglátogatja népét.
Mit üzen a karácsony a mai embernek?
– A gyengédségről és a reményről beszél. Amikor Isten találkozik velünk, két dolgot mond. Az első: Reméljetek! Isten mindig kinyitja, és sosem becsukja az ajtókat. Ő az apa, aki ajtót nyit nekünk. A második: Ne féljetek a gyengédségtől! Amikor a keresztények megfeledkeznek a reményről és a gyengédségről, hideg egyházzá válnak, mely nem tudja, hová megy, ideológiákba bonyolódik, és világias magatartásformák lepik el. Isten egyszerűsége azonban azt mondja neked: Menj tovább, simogató Atya vagyok számodra! Félek, amikor a keresztények elveszítik a reményüket és képességüket az ölelésre, a simogatásra. Talán ez az oka, hogy a jövőre tekintve gyakran beszélek a gyerekekről és az idősekről, vagyis a legvédtelenebbekről. Papi életemben, bejárva a plébánia területét, mindig azon voltam, hogy megéreztessen ezt a gyengédséget, főként a gyerekekkel és az idősekkel. Jó hatást tesz rám, és ilyenkor arra a gyengédségre gondolok, amellyel Isten szeret minket.
Miként lehet hinni abban, hogy Isten, akit a vallások végtelennek és mindenhatónak tartanak, ilyen kicsinyé válik?
– A görög atyák ezt „szünkathabaszisznak”, isteni leereszkedésnek hívták. Isten leszáll hozzánk, és velünk van. Ez Isten egyik misztériuma. 2000-ben II. János Pál azt mondta Betlehemben, hogy Isten olyan kisgyermekké lett, aki teljesen egy apa és egy anya gondoskodásától függ. A karácsony ezért ad nekünk oly nagy örömet! Többé nem érezzük magunkat egyedül, mert Isten leszállt, hogy velünk legyen. Jézus olyan lett, mint egy közülünk, és értünk a legszörnyűbb véget, egy bűnöző halálát szenvedte el a kereszten.
Jézus születését nemegyszer édes kis meseként mutatják be, Isten azonban olyan világba születik, amelyben tömérdek a szenvedés és a nyomorúság.
– Amit az evangéliumokban olvasunk, az örömüzenet. Az evangélisták örömről számolnak be. Nem taglalják az igazságtalan világ témáját, nem kérdezik, hogyan születhet meg Isten egy ilyen világban. Mindez annak az eredménye, ahogyan mi látjuk a világot: a szegényeket, a szűkölködésbe születni kénytelen gyerekeket. A karácsony nem a társadalmi igazságtalanság, nem a szegénység elleni szóemelés volt, hanem örömhirdetés. Minden más olyan következtetés, amelyet mi vonunk le belőle. Egyesek igazak, mások kevésbé igazak, ismét mások pedig megideologizáltak. A karácsony öröm, vallási jellegű öröm, belső, Istennel, fénnyel, békével teli öröm. Amikor valakinek nincs meg a képessége, vagy olyan emberi élethelyzetben van, amely nem engedi meg neki, hogy megértse ezt az örömet, akkor világias vidámságban éli meg az ünnepet. Ám a szívbeli öröm és a világias vidámság között különbség van!
Ez az első karácsonya pápaként, de egy olyan világban, ahol konfliktusok és háborúk vannak…
– Isten sosem ad ajándékot annak, aki nem képes elfogadni. Ha megajándékoz minket a karácsonnyal, azért teszi, mert mindnyájunknak megvan a képessége, hogy megértse és elfogadja. Mindnyájunknak – a legszentebbtől a legbűnösebbig, a legtisztábbtól a legromlottabbig. A romlottnak is megvan ez a képessége: szegényke, lehet, hogy egy kissé berozsdásodva, de neki is megvan ez a képessége. A karácsony ebben a konfliktusokkal terhes korban Istennek a hívása, aki nekünk adja ezt az ajándékot. El akarjuk-e fogadni, vagy másféle ajándékot szeretnénk? Ez a karácsony ebben a háborúktól meggyötört világban Isten türelmére emlékezetet engem. Isten legfőbb erénye, melyről a Szentírás kifejezetten beszámol, az, hogy ő szeretet. Vár ránk, sosem fárad bele abba, hogy várjon ránk. Ajándékot ad, azután vár ránk. Ez pedig mindnyájunk életében történik. Van, aki nem vesz róla tudomást. Isten azonban türelmes, és karácsony éjszakájának békéje és derűje nem más, mint Isten velünk szemben tanúsított türelmének visszfénye.
(Az interjú 2. részét holnap adjuk közre)
Andrea Tornielli (Vatican Insider) La Stampa, 2013. december 15.
Tőzsér Endre SP fordítása
Magyar Kurír