Summorum Pontificum – a liturgikus motu proprio ismertetése

A dokumentum elméleti bevezetője röviden említést tesz a szentmise liturgiájának kialakulásában fontos szerepet játszott pápákról. Elsősorban Nagy Szent Gergelyről, aki a római liturgiát végleges formába öntötte, majd Szent V. Piuszról, aki az istentisztelet formáját és a liturgikus könyveket a Trentói Zsinat határozatai nyomán megújította, kiegészítette, és használatukat az egész latin egyházra kiterjesztette.

Kifejti, hogy a II. Vatikáni Zsinat kívánsága a liturgia iránti tisztelet és az előírások megtartásának helyreállítása volt, továbbá, hogy azt korunk szükségleteihez igazítsák. Ennek a kívánságnak tett eleget VI. Pál, amikor 1970-ben a latin egyház helyreállított és részben megújított liturgikus könyveit jóváhagyta. Ezeket a könyveket világszerte számos nyelvre lefordították, és mind a püspökök és a papság, mind a hívek szívesen fogadták.

Bizonyos vidékeken viszont nem kevés hívő nagy szeretettel ragaszkodott továbbra is a korábbi liturgikus formákhoz – állapítja meg XVI. Benedek. Számukra II. János Pál 1984-ben a „Quattuor abhinc annos” kezdetű rendelkezéssel külön felhatalmazást adott a XXIII. János által 1962-ben kiadott Római Misekönyv használatára, majd 1988-ban az „Ecclesia Dei” motu proprióban biztatta a püspököket, hogy széles körben és nagylelkűen éljenek ezen felhatalmazással minden ezt kérő hívő javára. A mostani motu proprio ugyanezen hívők kérelme nyomán született, miután a pápa a 2006. március 23-i konzisztóriumon kikérte a bíborosok tanácsát is.

A rendelkező részben XVI. Benedek kijelenti, hogy a VI. Pál által kiadott Római Misekönyv a latin rítusú katolikus egyház liturgiájának rendes kifejeződése, a Szent V. Piusz által kibocsátott és Boldog XXIII. János által újra kiadott misekönyv pedig az egyház liturgiájának rendkívüli kifejeződése. A két kifejeződés az egyetlen római rítus két használati formáját képezi. Ennek megfelelően szabad a szentmisét a Boldog XXIII. János által kiadott és soha vissza nem vont Római Misekönyv szerint bemutatni (1. cikk).

A XXIII. János-féle 1962-es misekönyvet a nép részvétele nélkül bemutatott miséken bármely latin rítusú pap, akár egyházmegyés, akár szerzetes, használhatja külön engedély nélkül, bármely napon, kivéve a Szent Háromnapot (2. cikk). (Természetesen alkalmazhatja a VI. Pál által 1970-ben kiadottat is.) Az ilyen szentmiséken viszont, a jogszabályokban foglaltak megtartása mellett, részt vehetnek mindazon krisztushívők, akik azt önként kérik (4. cikk).

Az 1962-es misekönyv szerinti szentmisét elsősorban hétköznapokon szabad bemutatni, azonban vasárnap és ünnepnapokon csak egy alkalommal (5. cikk 2. §).

Azokon a plébániákon, ahol létezik „a korábbi liturgikus hagyományhoz kötődő” hívek társasága, a motu proprio buzdítja a plébánost, hogy tegyen eleget az 1962-es misekönyv használatával bemutatott mise iránti kérésüknek. Ugyanakkor ügyelnie kell, hogy az ő igényeik a többi hívőkével harmonikusan összeegyeztethetők legyenek és elkerüljék a vitákat (5. cikk 1.§). Ha a plébános nem teljesíti ezen hívek kérését, értesítsék a megyéspüspököt, aki sürgesse annak teljesítését. Ha a kérés kielégítéséről ő sem képes gondoskodni, a dolgot jelentsék az Ecclesia Dei Pápai Bizottságnak (7. cikk).

A plébános – vagy templomigazgató – engedje meg az 1962-es misekönyv használatát az ezt kérelmező hívők és papok számára házasságkötés, temetés vagy például zarándoklatok alkalmával is (5. cikk 3., 5.§). Az így miséző papnak alkalmasnak és a jog által el nem tiltottnak kell lennie (5. cikk 4. §). A plébános engedélyezheti továbbá a korábbi szertartáskönyv használatát keresztelő, házasságkötés, bűnbánati szertartás és a betegek kenete kiszolgáltatásakor is (9. cikk 1. §).

A megszentelt élet intézményei, illetve az apostoli élet társaságai körébe tartozó közösségek, ha kívánják, használhatják az 1962-ben kiadott Római Misekönyvet közösségi vagy konventmiséiken. Arról viszont a nagyobb elöljáróknak kell dönteniük, a rájuk érvényes jogszabályok alapján, ha akár egy önálló közösség, akár egy intézmény vagy egy társaság egésze gyakran vagy állandó jelleggel e szerint kíván celebrálni (3. cikk).

A klerikusok szabadon használhatják a Boldog XXIII. János által 1962-ben kiadott Római Breviáriumot (9. cikk 3. §), a püspökök pedig felhatalmazást kapnak a bérmálás szentségének a régi pontifikálé szerinti kiszolgáltatására (9. cikk 2. §). Az 1962-es misekönyv szerinti miséken az olvasmányokat lehet népnyelven is felolvasni (6. cikk).

A helyi ordinárius, ha alkalmasnak ítéli, létrehozhat személyi plébániát, kinevezhet templomigazgatót vagy káplánt a korábbi forma szerinti liturgia használói számára (10. cikk). Ha pedig valamilyen okból szándékai ellenére sem képes eleget tenni a hívek vonatkozó kérésének, forduljon tanács és segítség végett az Ecclesia Dei Pápai Bizottsághoz (8. cikk), amelynek a pápa feladatává teszi a motu proprióban foglalt szabályok betartása és alkalmazása feletti felügyeletet (12. cikk).

A „Summorum Pontificum” rendelkezései az említett „Quattuor abhinc annos” és az „Ecclesia Dei” dokumentumokban foglalt rendelkezések helyébe lépnek 2007. szeptember 14-i hatállyal.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: www.agencia.ecclesia.pt