Szabó Ferenc SJ: Világító emberek – Időszerű művek

2018. november 17. szombat, 15:02

Szabó Ferenc jezsuita teológus, költő, a Vatikáni Rádió magyar adásának egykori vezető szerkesztője most megjelent könyvében válogatott és legújabb tanulmányait olvashatjuk, melyekben a keresztény tanítás szellemében keresi a kiutat korunk kulturális-lelki válságából.

Tanulmányaiban Szabó Ferenc négy kiemelkedő egyházi személyiség – Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök, Mindszenty József bíboros, hercegprímás, XVI. Benedek emeritus pápa és a jelenlegi Szentatya, Ferenc pápa – életútját, szolgálatát mutatja be, rendkívül alaposan, korabeli és jelenkori forrásokra támaszkodva, hozzáfűzve ezekhez természetesen saját véleményét is.

Prohászka Ottokárral kapcsolatban a szerző emlékeztet rá: a székesfehérvári püspök, Magyarország „lánglelkű apostola” a laicizált kultúra összefüggésében ugyanazt hirdette, amit évtizedekkel később II. János Pál pápa Európa keresztény gyökereinek felélesztéséről: „Arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a nyugat-európai kultúra a kereszténység gyökeréből fakadt, s arról le nem téphető. Hinnünk kell, hogy a kereszténységnek, ahogy missziója volt egészen az újkorig kultúrát teremteni, úgy van missziója most is az isteni erőket a világba állítani. Nem a tizenkét apostol térítette meg a világot, hanem minden megtért apostol lett, tüzet fogott a lelke, s gyújtott. Lélek hatott a lélekre.” Szabó Ferenc kiemeli, hogy Prohászka a keresztényszocializmus kiemelkedő hazai hirdetője volt, már fiatalon, 1894-ben igyekezett felrázni a szociális kérdések iránt közömbös papságot. Komolyan vette az evangéliumot: „A szegényeknek az evangélium hirdettetik” (Mt 11,5). Tisztában volt azzal, hogy nem rendszerkérdésről, hanem emberkérdésről van szó, új világot csak megtért, a szeretetet és igazságosságot gyakorló emberekkel lehet építeni. „Innen az Egyház evangelizáló küldetésének jelentősége tegnap is, ma is” – írja Szabó Ferenc. Prohászka püspök a Jézus által hirdetett Isten országát nem politikai jellegűnek fogta fel, „hiszen ez az Ország, a kegyelmi valóság a lelkekben csírázik és bontakozik ki”. Az Egyház nem azonos az Isten országával, hanem annak csak csírája, ahogy a II. vatikáni zsinat is tanítja. Igazában Jézus maga az Isten országa, ahogy az ókeresztény író, Órigenész mondja. A jezsuita szerző hozzáteszi: „A jó és a rossz küzdelme folytatódik Krisztus tagjaiban, határvonaluk a szívünkön keresztül húzódik, ott folyik a harc a két ’szeretet’ között, (A Szent Ágoston által megfogalmazott önfeláldozó, másokért élő krisztusi szeretet, illetve az önmagát istenné emelő önszeretet között – B.D.) és tart az ítéletig.”

Mindszenty Józseffel kapcsolatban Szabó Ferenc személyes élményeit idézi fel: a bíboros, hercegprímás 1947–48-ban meghirdette a Boldogasszony évét. A könyv szerzője harmadik gimnazistaként és a Népi Kollégium tagjaként megélte a vallásos hajszát, a Mária Kongregáció feloszlatását, a Mindszenty elleni kampányt, de vallásos gimnazistaként a zárda tanítóképzős diáklányainak egy csoportjával együtt nem írták alá a bíborost vádoló és elítélését sürgető propagandalapot. Szabó Ferenc szerint az „igazi” Mindszentyt Török Csaba teológusnak sikerült bemutatnia az Új Embernél 2016-ban megjelent, A szent életű bíboros című könyvében. Ebben olvashatjuk: „Nem az a szent, aki soha nem bukik el, hanem az, aki mindig feláll.” Mindszenty József – minden emberi gyöngesége ellenére – az életében működő kegyelem erejéről tanúskodik. „Betöltötte Istentől kapott lelkipásztori küldetését, Egyházához való hűségével és helytállásával példát ad bármilyen történelmi helyzetben élő hívőnek.” Részletesen elemzi a kötet írója Balogh Margitnak a hercegprímásról  2015-ben megjelent, monumentális monográfiáját, elismerve kiemelkedő színvonalát, de bírálva bizonyos egyoldalúságát, maximálisan egyetértve ugyanakkor következő megállapításával: „Mindszenty József a magyar történelemben ritka személyes autoritással és fölényes erkölcsi erővel képviselte meggyőződését, szó szerint az utolsó szívdobbanásig. Élete méltán magasztosult a diktatúrákkal szembeni ellenállás jelképévé és a hűség példájává, aki mindenkor hű maradt Istenéhez, Egyházához, hazájához és népéhez.”

XVI. Benedek pápa küldetését bemutatva a szerző kiemeli, hogy Josef Ratzinger bíborosként és katolikus egyházfőként is fölemelte szavát a relativizmus ellen, emlékeztetve rá: „A keresztény ember tudja, hogy a történelem már meg van váltva, s ezért a végkifejlet pozitív. Azt azonban nem tudjuk, hogy miféle viszontagságokon keresztül jutunk el a nagyszerű befejezésig… Az Úr ma még jobban, mint máskor, tudomásunkra hozza, hogy egyedül Ő képes egyházát megmenteni. Tőlünk azt várja, hogy dolgozzunk erőink teljes bevételével, félelem nélkül, azok szerénységével, akik tudják, hogy akkor is haszontalan szolgák maradnak, ha megtették minden dolgukat… Olyan időszak ez, amikor a türelmet várják el tőlünk, a szeretetnek hétköznapi formáját: olyan szeretetet, amelyben a hit és a remény egyszerre vannak jelen.”

A szintén jezsuita Ferenc pápa szolgálatát elemezve Szabó Ferenc SJ rávilágít a Szentatya és Walter Kasper bíboros egyháztanának hasonlóságára, kiemelve, hogy mindketten hirdetik: az Egyháznak mint kommúniónak ki kell lépnie zárt világából, „befelé is és kifelé is kommunikációra, kapcsolatra, párbeszédre, megértésre, végsősoron az irgalmas szeretet gyakorlására van szüksége Mestere példájára”. Ferenc pápa az „irgalmasság primátusát” akarja gyakorolni. Ezért hirdeti: „Isten neve irgalmasság.” A Szentatya legfőbb célja, hogy az Egyház „mindenekelőtt a Jézus által hozott örömhír, az Atya irgalmas emberszeretetének hirdetője és tanúja legyen a mai világban”, ebbe beletartozik a közös útkeresés, a széles nyitás, a párbeszéd az ortodoxokkal és protestánsokkal, valamint a dinamikus együttműködés más vallásokkal „és minden jóakaratú emberrel az igazságosság, a béke és a szeretet civilizációja megvalósítására a pünkösdi Lélek vezetésével”.

Szabó Ferenc tanulmányaiból kiolvasható meggyőződése, miszerint korunk kínzó és megoldhatatlannak látszó kérdéseire csak akkor találhatunk kiutat, ha a krisztusi szeretet válik uralkodóvá a világban, ez a lelkiség határozza meg az emberek egymáshoz való kapcsolatát. Ellenkező esetben folytatódik a válságról válságra bukdácsolás, amikor a mindenkori erősek kerekednek felül, de győzelmük csupán időleges, házuk nem sziklára, hanem homokvárra épül, megágyazva így az újabb, egyre veszélyesebb kríziseknek, melyek egy adott ponton túl pusztításba csapnak át.

Szabó Ferenc SJ: Világító emberek – Időszerű művek
JTMR – Távlatok, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
varszegi-asztrik-puspokke-szentelesenek-harmincadik-evfordulojat-unnepeltek-pannonhalman
Várszegi Asztrik püspökké szentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték Pannonhalmán

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 11-én szentelte Várszegi Asztrik bencés szerzetest négy paptestvérével együtt püspökké Paskai László bíboros Esztergomban. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség február 15-én ünnepi szentmise keretében adott hálát Várszegi Asztrik püspökké szenteléséért.

2019. február 16. szombat
a-legfontosabb-amit-tudnunk-kell
A legfontosabb, amit tudnunk kell

Évközi 6. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 6,17.20–26)

2019. február 16. szombat