Szent Ágnes szűz és vértanú

Ágnes fiatalon vállalta a vértanúságot. Bízott Istenben, és ez a bizalom győzelmet hozott.

A 303–305 közötti években az utolsó nagy üldözési hullám szakadt a Római Birodalom keresztényeire. Diocletianus császár úgy vélte, hogy restaurációs politikája keretében föl kell számolni a kereszténységet. Sokan nem állták ki a hitnek ezt a próbatételét, mások viszont megkapták az erősség ajándékát, hogy vérükkel tegyenek tanúságot hitük mellett.

Ágnes származásáról és életéről semmi biztos adatot sem ismerünk. A szentek naptára szűznek és vértanúnak nevezi, halála évének 304-et számítják. A mintegy ötven évvel később összeállított vértanújegyzék megemlíti a nevét. Damasus pápa verses sírfelirattal dicsőítette Ágnest (366 és 384 között), Ambrus milánói püspök néhány évvel később beszél róla (De virginibus I, 12; De officiis I, 41, 203), Prudentius, a hispániai költő pedig hosszú verssorokat szentel neki (Peristephanon 14).

Római Ágnes fiatalon áldozta életét keresztény hitéért. Nem világos, hogy lefejezték-e vagy megégették, vértanúsága pontos idejéről hallgatnak a források. Már nem tudjuk kideríteni, hogy honnan merítik a legrégibb tanúk tudásukat. Római helyi tradíció őrizte meg a szent szűz, Ágnes vértanúságának hagyományát, e tradíciót a 4. század vége felé rögzítették írásban, s később káprázatos, meseszerű legenda szövődött köréje.

Sajátos jellegű tanúbizonyság viszont Szent Ágnes emlékhelye a római via Nomentanán. Ezen a helyen Konstantin császár leánya, Konstantina bazilikát emeltetett, és hozzáépíttette saját mauzóleumát. Ez az építkezés a helyi hagyomány mellett szól: a régi egyházban szokásos volt ugyanis, hogy vértanúsír közelében választottak temetkezési helyet (depositio ad sanctos), és a szent közbenjáró erejébe vetett hitről tanúskodik.

Bár nevén kívül más alig volt ismeretes, Ágnes a hitnek és a tiszteletnek köszönhetően nagy szentté lett. Nevét fölvették a mise római kánonjába; egyházatyák és szónokok fáradhatatlanul hirdették e vértanú szűz dicséretét.

Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülték, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el.

A róla szóló legendák egyike szerint előkelő római családból született. Szüzességi fogadalmat tett, és ezért visszautasította a prokonzul fiának házassági ajánlatát. A prefektus először tisztaságától akarta megfosztani a Circus Agonialis mellett, a ruháitól megfosztott Ágnest azonban leomló haja megvédte. Ezután máglyahalálra ítélték, majd mivel onnan is sértetlenül került vissza, lefejezték 258. január 21-én.

Más történetek szerint tizenhárom éves volt, amikor a római városparancsnok pogány fia szenvedélyes szerelemmel próbálta megközelíteni. Ágnes az ékes szavak hallatán megvallotta, hogy ő már eljegyezte magát egy más Jegyessel. A fiú és atyja nem tudta elképzelni, ki lehet a titokzatos vetélytárs. Gazdag ajándékokkal, ékszerekkel próbálták Ágnest elhódítani, majd az újabb kudarc után ádáz dühvel kezdtek kutatni az ifjú után, aki Ágnest rabságában tartja. Végül Ágnes nyíltan megvallotta: Jézus Krisztus a jegyese.

Diocletianus császár keresztényüldöző parancsát próbálta ekkor a dühös városparancsnok felhasználni. Keményen megfenyegette Ágnest, de az nem ingott meg. Nem volt hajlandó beállni Vesta istennő papnői közé sem. Ezután tisztaságától akarták megfosztani, de csodálatos fény védte meg, a városparancsnok fia pedig holtan rogyott a földre. A parancsnok könyörgött fia életéért. Ágnes imádkozott, ekkor a fiú feltámadt, és az eddig pogány ifjú a keresztények Istenét kezdte hirdetni a nép között. A pogány papok boszorkánysággal vádolták Ágnest.

A városparancsnok az előzmények után már semmit sem mert tenni, hanem inkább egy főtisztre bízta Ágnes ügyét, aki gyorsan máglyahalálra ítélte a leányt. A tűz azonban nem ártott neki. A főtiszt ekkor tőrrel ölte meg Ágnest. Ez 304-ben történt.

Sok csodás gyógyulás történt Ágnes közbenjárására. Konstancia, Nagy Konstantin császár leánya is Ágnes sírjánál gyógyult meg, ezután megtért, megkeresztelkedett, a sír fölé templomot emeltetett kolostorral, abban élt szüzességben.

Forrás: Diós István: A szentek élete

Fotó: Pécsi Egyházmegye; Aleteia.org

Magyar Kurír