Szent Joseph Freinademetz verbita szerzetes, a „boldogság papja”

Kultúra – 2020. január 29., szerda | 9:01

Szent Joseph Freinademetz verbita szerzetesre emlékezünk liturgikus emléknapján, január 29-én. A tiroli származású szerzetes csaknem harminc évig hirdette Isten igéjét Kínában.

Joseph Freinademetz az Osztrák–Magyar Monarchia területén született, egy apró, csupán öt házból álló dél-tiroli faluban, Badiában, 1852. április 15-én. Nemzetiségét tekintve ladin volt. 1875-ben szentelték a brixeni egyházmegye papjává. Egy kis tiroli településen, San Martin de Torban szolgált, de úgy érezte, hogy a hivatása távoli misszióba szól. Püspöke megadta neki az engedélyt, hogy beléphessen Szent Arnold Janssen újonnan alapított rendjébe, az Isteni Ige Társaságába. Ő lett az első verbita szerzetes, aki távoli misszióba ment.

1879-ben kapta meg kiküldetését Kínába. Másodmagával indult el az ázsiai országba, amely az első ópiumháború (1839–1842) után kénytelen volt feladni elzárkózó politikáját, de továbbra sem látta szívesen az idegeneket. A külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban, viszont mindinkább kivívták maguk ellen a helyiek haragját. Kizsákmányolták az erőforrásokat, ópiumot vittek az országba, nem tisztelték a helyi vallásokat és tradíciókat, és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek a kínaiakra.

Joseph Freinademetzre eleinte nagy csalódások vártak. Sokat küszködött a nyelvvel, és minden alkalmazkodóképessége ellenére idegen maradt a helybeliek számára. Ekkor lett a jelmondata: „Az egyetlen nyelv, amelyet mindenki megért, a szeretet.”

Két évig Hongkongban maradt, majd délre utazott, Santung tartományba. Amikor német katonák szállták meg Kína azon részét, ahol missziós állomása volt, a lakosságot védelmezte az európaiak elnyomásával szemben. Sokat tett a kínai keresztények, a laikusok és a papok oktatása érdekében. Ő állította össze az első kínai nyelvű katekizmust.

Úgy megszerette – ahogy mondta – „az ő kínai népét”, hogy miatta soha nem tért vissza a hazájába. Végül a helyiek is befogadták, s új nevet adtak neki: Fu Sen-fu, ami azt jelenti, „a boldogság, szerencse papja”.

Nem volt irányító típus, nem írt jelentős teológiai művet, nem fejlesztett ki új missziós módszert. Az imádság embere volt, aki „mindenkinek mindene” akart lenni. Thomas Tien Ken-sin bíboros így emlékezett vissza rá: „Legtöbbször a szentélyben térdelt, és nekünk mindig élménynek számított, ha imádkozni láttuk. A kép erről a térdelő papról kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Olyan benyomást keltett, hogy senki sem merte volna megzavarni. Jámborsága őszinte és lelkesítő volt.”

Úgy halt meg, mint sok más embertársa Kínában: tífuszjárvány áldozata lett 1908. január 28-án. Tajcsiacsuangban (Daijiazhuang) temették el a plébániai keresztút tizenkettedik stációja (Jézus meghal a kereszten) tövében.

1975-ben VI. Pál pápa boldoggá, majd 2003-ban II. János Pál szentté avatta.

Forrás: Isteni Ige Társasága; Vatican.va

Fotó: Svdmissions.org; Divine Word Missionaries Facebook-oldala; Sspsap-motherhouse.nl

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria