Szent Pál a filmművészetben

Jeruzsálem a Jézus mennybemenetelét követő, de még a vigasztaló Szentlélek elküldését megelőző napokban. A templom előtti főtéren hatalmas a tömeg, köztük Jézus két tanítványa, a „kőszikla” – Péter – és a „kedvenc” – János. Lelkük vívódik, tele vannak kétségekkel, főleg Péter. A körülöttük sürgő-forgó emberekre utalva kétségbeesetten kérdezi: „Hogy adjunk ezeknek reményt? Hogy? Még beszélni sem tudok. Hogyan változtassunk? Gyáva vagyok!”

A fordulat a Szentlélek eljövetelével következik be. Péter és a többi tanítvány ettől kezdve, legyőzve félelmét, bizalmát az Úrba vetve, mindenütt hirdeti az evangéliumot, nem törődve a zsidó főtanács szigorúan tiltó határozatával, erőszakos fellépésével, még a testi fenyítés – Péter és János megkorbácsolása – sem riasztja el őket, mert ahogy Péter megfogalmazza: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” (Apcsel 5,29).

Az ifjú Saul nagy reményekre jogosító rabbi, a farizeusok vezéregyénisége. Vele szemben áll a szadduceus Ruben. Kettőjük viszonya ambivalens, barátok, de egyben vetélytársak is, egymással való gyakori évődésük időnként játékos, máskor viszont komoly, hitbeli kérdéseket illető vitáik már-már a tettlegességig fajulnak. Mindketten hisznek a Tórában, de Ruben hite fanatikus, a Tóra „rabszolgája.” Krisztus követőit Isten és a Törvény ellenségeinek tartja, felforgatóknak, lázadóknak, akik veszélyeztetik Izrael békéjét, sőt a létét is, hiszen a zsidóságot gyűlölő Róma csak az alkalomra vár, hogy beavatkozzon, s elpusztítsa a templomot, eltiporja a népet. Saul alapvetően egyetért Rubellel, de mivel a híres törvénytudó Gamaliel kedvenc tanítványa, elgondolkoztatják mesterének a főtanácshoz intézett szavai, hogy mit tegyenek az elfogott Jánossal és Péterrel: „… hagyjátok magukra ezeket az embereket, és engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. Ha azonban Istentől van, nem ronthatják le, nehogy az történjék, hogy Isten ellen hadakoztok” (Apcsel 5,38–39).

István diakónus megkövezésekor Saul ott áll az őrjöngő tömegben, kezében egy kődarabot tart, de szemben Rubennel – aki az első követ hajítja Istvánra, és Sault is felszólítja, hogy tegye ezt – karja nem mozdul, a kő kihullik a kezéből. Ezt követően azonban Saul, talán Ruben durva szemrehányását kompenzálandó, vele együtt elszánt és kíméletlen üldözője lesz Krisztus követőinek. Felfegyverzett katonák kíséretében durván betör a Krisztus-hívek házaiba, válogatás nélkül hurcoltat el gyerekeket, ifjakat, felnőtteket, asszonyokat, magatehetetlen öregeket. Sőt, Saul az, aki kardjával ledöfi Amost, az egykor a templom előtt üldögélő, születésétől béna koldust, akit Péter Krisztus erejével meggyógyított (Apcsel 3,1–8). Saul ekkor úgy érzi, számára nincs többé visszaút, hiszen ahogy a krisztusi tanítástól megérintett Dinának, Ruben jövendőbelijének megvallja: „Nekem már vér tapadt a kezemhez.”

Úton Damaszkusz felé azonban bekövetkezik a fordulat, hűen az Apostolok Cselekedeteiben leírtakhoz (9,1–19). Saul, immár Pálként, végleg leteszi az erőszakot jelképező kardot, és a rá jellemző erős elszántsággal és lelkesült hittel tesz vallomást az őt először érthető ellenszenvvel és riadtsággal fogadó tanítványoknak: „Jézus Igéje az én kardom, Jézus Igéje az én tüzem!”

A tanítványok közösségébe történt befogadása Péter szavait követően válik véglegessé: „Megáldalak téged, Tarzuszi Pál! És felhatalmazlak, hogy beszélj a Mesterünkről. De figyelmeztetlek, ha hazugság van a szívedben, a lelked elpusztul!” Ettől kezdve Pál rendíthetetlen bátorsággal és hittel hirdeti Jézus Krisztus evangéliumát, szerte a világban.

*

Vele szemben – a Népek Apostolának ellenpontjaként – Roger Young kidomborítja Ruben szerepét. Ruben két legfőbb jellemvonása a fanatikus, a legkisebb ellenvéleményt is élesen elítélő, beszűkült hit, és az eszelős gyűlölet, amit Krisztus követői és legelsősorban egykori hitbeli harcostársa, a Krisztus-hitre tért Saul-Pál ellen érez és folyamatosan táplál. Emellett Ruben az egzisztenciáját is félti. A romlott lelkű, hedonista életvitelű Agrippa király és az irgalmat nem ismerő római parancsnok, Gaius egyaránt azt követeli tőle, hogy tisztítsa meg Jeruzsálemet a „romboló” hatású szekta követőitől. Rubenben nincsenek gátlások, erkölcsi megfontolások a tekintetben, hogy egyrészt önmaga legmélyebb belső meggyőződésétől, másrészt megbízói parancsától űzve, hajtva, minél előbb végezzen Krisztus követőivel.

Ruben sokáig halogatja a házasságot Dinával, mivel a lány árva, és szegény családból származik, ez pedig hátráltatná őt a hivatali előrejutásban. Most azonban nőül veszi a titokban keresztény hitre tért lányt, s elhiteti vele, hogy ő is rokonszenvezik az új tanítással. A mit sem sejtő, tiszta lelkű Dina gyanútlanul elárulja férjének a Krisztus-követők titkos szertartásainak helyszíneit, hogy Ruben meghallgathassa őket, s aztán döntsön, csatlakozik-e hozzájuk. Imádkozik is az Úrhoz, hogy Ruben kapja meg a hit kegyelmét. Ruben lelke azonban megátalkodott, Agrippa kezére adja Jakabot és Pétert is. Előbbit a király maga gyilkolja le, késsel elvágja a torkát, hogy kielégítse a hatalmas, összegyűlt tömeg erőszakos látvány iránti vágyakozását, Pétert pedig börtönbe veti. Az idő előrehaladtával Ruben gyűlölete mértéktelenné növekszik, már csak a bosszú, a megtorlás vágya élteti, hogy megölje Pált. Ciprus szigetén egy kődarabbal csaknem halálosan megsebesíti őt, majd később Jeruzsálemben felbújtatja a tömeget, hogy lincseljék meg az apostolt. Minden próbálkozása kudarcot vall azonban, s az ítélet rajta teljesedik be, a hozzá hasonlóan irgalmat nem ismerő rómaiak meggyilkolják. Eszünkbe juthat Jézus figyelmeztetése: „… mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el” (Mt 26,52). Halála pillanatában Ruben Dinát és Barnabást látja, akik épp az imént búcsúztak el a Rómába induló Páltól. Az apostol, feledve mindazt a rosszat, amit Ruben cselekedett vele, hűen Jézus ellenségszeretetre vonatkozó tanításához (Mt 5,43–48), arra inti Dinát: „Ne felejtsd a megbocsátást. Ruben szeret.” Dina azonban nem veszi észre haldokló férjét, aki teljesen egyedül van halála pillanatában, mint az olyan ember, aki egész életében tudatosan elutasította a szeretetet, az erőszak és a gyűlölet voltak tettei mozgatórugói. Így a rendező nyitva hagyja a kérdést, hogy Dina megfogadta-e Pál hozzá intézett kérését a megbocsátásról.

* * *

Roger Young fordulatokban gazdag filmet rendezett Szent Pál életéről, főbb vonalaiban követve az Apostolok Cselekedeteiben leírtakat, hűen ad képet az ősegyház születéséről, Krisztus tanítványainak küzdelmeiről, bemutatva azt a folyamatot, amelynek során a mustármagnyi, maroknyi közösségből kiterebélyesedik a kereszténység dús lombozatú, minden irányba szerteágazó, életerős fája. A rendező Szent Pál apostol tanításából kiemeli a megbocsátást, a szeretetet, azt, hogy mindenkor feltétel nélkül követte Isten akaratát, hitét és bizalmát Jézus Krisztusba vetette. Ahogy azt a film vége ábrázolja: a Rómába tartó hajó hatalmas viharba kerül, de az Úr ígéretéhez híven mindenki megmenekül. A hullámok lecsillapodnak, az ég kiderül. A sárosan partra evickélő, erejével elkészült Pál fekszik a homokban, az égre tekint, s hálát ad a ránk mindig figyelő Istennek: „Uram, Istenem! Hát velem vagy, még a világ a világ végén is!”

Szent Pál I-II.
Olasz-cseh-német film, 2000., 170 perc

Rendezte: Roger Young
Forgatókönyvíró: Gareth Jones, Gianmaro Pagano
Főbb szereplők:
Johannes Brandrup (Pál apostol)
Thomas Lockyer (Ruben)
Barbara Bobulova (Dina)
Ennio Fantastichini (Péter apostol)
Giorgio Pasotti (János apostol)
Franco Nero (Gamaliel)
G. W. Bailey (Barnabás)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír