„Szent Pál nyomában futni” – Jeruzsálem–Róma szupermaraton

Kitekintő – 2009. március 27., péntek | 9:13

A Szent Pál-emlékév alkalmából szervezett maratoni futóverseny április 23-án indul Betlehemből és május 27-én érkezik Rómába, a következő öt államot érintve: Izrael, Görögország, Málta, Olaszország és a Vatikán.

A jelentős sport-, kulturális és vallási esemény célja – XVI. Benedek pápa szándéka szerint –, hogy nyilvános tanúságtételek révén a hívek ismét felfedezzék Szent Pál tanításának időszerűségét. A Népek Apostola születése után kétezer évvel is karizmatikus erővel hat. Az 1300 km hosszú futóverseny egy-egy állomásánál kongresszusokat, imavirrasztásokat tartanak, élsportolók tesznek tanúságot. A Szent Pál-maraton utolsó állomása a Szent Péter téren lesz, ahol a Szentatya köszönti a résztvevőket.

A Jeruzsálem–Róma maratonnal egyben emlékezni kívánnak arra, hogy II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtt, 1984 áprilisában hirdette meg a Sportolók Jubileumát a római olimpiai stadionban. A pápa rendkívüli lelkipásztori, kulturális és lelki örökséget bízott a sportolókra – szerepel az eseményt meghirdető sajtótájékoztatóban.

A II. János Pál Sportalapítvány kezdeményezését többek között a Világiak Pápai Tanácsának „egyház és sport” szekciója, az Olasz Püspöki Konferencia „turizmus, sport és szabadidő”  pasztorációs központja, az Olasz Katolikus Akció, továbbá számos olasz sportegyesület támogatja.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír