A tíz éven át tartó építkezés során teljesen megújult a templom: először a tetőt javították meg, majd a belső terek csodálatos barokk műtárgyait restaurálták, végül ebben az évben a templom teljes külső homlokzatát festették át. Szerencsére az építési munkák miatt még rövid időre sem kellett bezárni a templomot, a közösség ezen idő alatt is akadálytalanul használhatta az Isten Házát. A szertartáson a nagyszámú hívő mellett megjelent Bús Balázs, Óbuda polgármestere is.
Erdő Péter bíboros szentbeszédében visszatekintett a templom történetére: „Megáldottuk a felújított Óbudai főplébániatemplomot, és egyben tiszteletünket tettük a kiscelli kegyszobor előtt. Olyan szobor ez, amely a máriacelli híres kegyoltár szobrának másolata, és amelynek tisztelete itt, Óbudán az 1700-as évek elején kezdődött. Később a szobrot elvitték innen, ám Eszterházy Imre prímás utasítására 1738. szeptember 8-án ünnepélyesen visszatért abba a kis kápolnába, ahol az óbudai szőlőhegyen őrizték. Sok csodás gyógyulás is történt a szobor előtt végzett imádságok nyomán, úgyhogy XII. Kelemen pápa teljes búcsút engedélyezett azoknak, akik Mária születése ünnepén a kegyhelyet felkeresik, és a szokásos feltételeknek eleget tesznek. Makacs dolog a történelmi emlékezet. Hálát adhatunk a gondviselésnek, hogy itt élnek azok az emberek, akik a szobor többszörös elvitele, az azt őrző trinitárius templom és kolostor bezárása, majd a plébániatemplomban való befogadás után továbbra is e szobor előtt tisztelik a Boldogságos Szűz Máriát, és kérik közbenjárását. Ugyanígy megrázták az idők viharai a középkori eredetű Szent Péter és Pál-templomot, az Óbudai Főplébániát is. Ma mégis kívül-belül megújult templomban adhatunk hálát Istennek. Ám tudjuk jól, az épületek és az értékes tárgyak megmaradása mindig annak a jele, hogy szerepük, funkciójuk iránt az emberek szívében töretlenül él az igény. A kegyszobor fennmaradása és a plébániatemplom megújulása alkalmából azt az isteni gondviselést ünnepeljük, amely katolikus közösségünket a török kori pusztítás után megújította, és mind a mai napig megőrizte.”
A 260 éve felszentelt épület rekonstrukcióját döntően a hívek adományaiból sikerült megvalósítani, de a kezdeményezést a főegyházmegye és a helyi önkormányzat is támogatta.
Magyar Kurír