A Szentszék sajtótermében Crispino Valenziano prelátus, a pápai liturgikus hivatal tanácsosa tartott tájékoztatót az újságíróknak a vasárnapi szertartás egyes mozzanatairól, újdonságairól.
A szentmise és a beiktatási szertartás menetének jóváhagyása volt az első dokumentum, amelyet a Szentatya kézjegyével illetett: az engedélyt április 20-án, délután 4 órakor írta alá. A pápaság kezdetének szertartása tükrözi a II. Vatikáni zsinat által bevezetett reformokat és VI. Pál pápa utasítását, amely eltörölte a megkoronázást. 1978-ban I. János Pál, majd II. János Pál pápa beiktatási szertartásainak mozzanatai még nem voltak pontosan kidolgozva, a vasárnapi szentmise a harmadik évezred pápai beiktatásának rítusait foglalja magában.
Az újdonságok közé tartozik, hogy a szentmise elején a Szentatya, a koncelebráló bíborosok, diakónusok, fehér liturgikus öltözetben, mielőtt a Szent Péter tér felé vonulnának, a bazilika Confessio oltárát körbevéve imádkoznak. A pápa a keleti egyházak pátriárkáival lemegy a bazilika altemplomába, ahol Szent Péter sírjánál imádkozik és megtömjénezi az Apostoli Trophaeumot, vagyis azt a síremléket, amely az Apostol Fejedelem ereklyéit tartalmazza. Ez jelképezi, hogy XVI. Benedek onnan kíván elindulni, ahol Péter apostol befejezte küldetését, továbbá azt, hogy a péteri szolgálat a lelkek halásza vértanúságának helyéhez kapcsolódik.
Közben két diakónus a palliumot és a halászgyűrűt, valamint az Evangéliumos könyvet körmenetben a Szent Péter bazilika előtt felállított oltárra helyezi.
Miközben a Szentatya és a koncelebránsok oltárcsókhoz járulnak, felhangzik a Laudes Regiae litánia, amely a kilencedik századból való. A latin és görög nyelven elhangzott evangélium után következik a két jelkép: a pallium és a halászgyűrű átadása.
A pallium, ősi püspöki jelvény, amely új formájában juh és bárány gyapjúból készült sál, rajta 5 piros kereszt, jelképezve Krisztus öt sebét, alsó szélén fekete selyemben végződik, amely az elveszett bárány lábát jelzi, valamint azt a hármas szeretetteljes választ, amelyet Péter ad a feltámadt Jézusnak arra a kérésére: Legeltesd juhaimat. A jó Pásztor vállára veszi az elveszett bárányt. Az újdonság az, hogy az első évezredben használt méretben készült a pápai pallium, tehát hosszabb lesz, mint az eddig használatosak: 2 m 60 cm, szélessége 11 cm. A palliumot három nagy tűvel rögzítik a pápa liturgikus öltözetéhez, jelképezve a kereszt szögeit.
A pápai halászgyűrűn látható jelenet Szent Pétert, a halászt ábrázolja. Jelentősége, hogy pecsétgyűrűhöz hasonlóan hitelesíti a hitet és azt a feladatot, amelyet Péter kapott Jézustól: Erősítsd meg testvéreidet a hitben. A gyűrű és a pecsét ma már két különálló tárgy, de mindkettőn ugyanaz a jelenet látható. Angelo Sodano bíboros nyújtja majd át a római ötvösök által készített gyűrűt a Pápának, aki a próba alkalmával örömmel állapította meg. „Örülök neki, hogy 24-es méretű, hiszen az apostolok számának, a 12-nek a duplája”.
XVI. Benedek pápa a vasárnapi szertartáson II. János Pál pápa egyik miseruháját viseli, amelyet előde egy szenttéavatási szertartáson használt. A liturgikus ruhát olasz bencés apácák készítették, óarany szálakkal hímezték ki, amelytől jól elválik majd a pallium fehér színe.
VR/MK