„A szentek is olyan emberek, mint mi”

Általános kihallgatás a VI. Pál Teremben

Kitekintő – 2007. február 1., csütörtök | 7:33

„A szentek között is vannak ellentétek, véleménykülönbségek és viták. Õk is olyan emberek, mint mi, és ez nagyon megnyugtató.” Katekézisében a pápa Szent Pál három legfontosabb munkatársát Barnabást, Szilást és Apollót mutatta be.

„A szentek sem az égből hullottak alá, emberek voltak, mint mi, gondjaik, problémáik is voltak, sőt bűnöket is követtek el” – mondta XVI. Benedek pápa a január 31-i szerdai általános kihallgatáson. Szavait a VI. Pál Teremben összegyűlt nyolcezer zarándok spontán tapssal fogadta. 

Katekézise felolvasása után a Szentatya francia, angol, spanyol, lengyel és olasz nyelven köszöntötte a zarándokokat. Különböző nyelven elmondott üdvözlő szavaiban a pápa emlékeztetett Urunk bemutatásának ünnepére, valamint a megszentelt élet világnapjára, amely szintén péntekre, február másodikára esik. Szűz Mária Jézus felajánlásával arra hív bennünket, hogy mi is ajánljuk életünket Istennek és testvéreinknek. Adjunk hálát Istennek azokért, akik Krisztusnak szentelik életüket követve az evangéliumi tanácsok útját – mondta a Szentatya.

A pápa külön köszöntötte a liguriai egyházmegye híveit, akik elkísérték főpásztoraikat Rómába az ad limina látogatásra. A trentói autonóm tartomány képviselőinek megköszönte hozzájárulásukat a Szent Péter téri betlehemi jászol felállításához és a jászolkiállítás létrehozásához.

A Szentatya végül a fiatalokhoz, a betegekhez és az új házasokhoz intézte gondolatait. Január 31-én a liturgia Bosco Szent Jánosra emlékezik, a fiatalok atyjára és tanítójára. Az ő példája bátorítsa a fiatalokat a keresztény hivatás hiteles megélésére, segítse a betegeket, hogy Krisztussal együtt ajánlják fel szenvedéseiket az emberiség üdvösségére. Az új házasokat pedig támogassa a kölcsönös elkötelezettségben családjaik építésére.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír