A 38 éves Wilson az angol katolikus lapnak úgy nyilatkozott két nappal hamvazószerda után, hogy az első három nap a legrosszabb ebben a diétában. A következő nap már vidámabb volt a hangja. J. Wilson blogot is vezet a nagyböjtjéről, ez a Diary of a Part-Time Monk („egy ideiglenes szerzetes naplója”). Wilson saját maga főzi a böjt sörét, akárcsak a müncheni szerzetesek.
A pauláner sört a bajor minimusok, az olasz Paolai Szent Ferenc által alapított szerzetesrend testvérei kezdték el főzni a XVII. században, és még pápai jóváhagyást is kaptak a sörös böjtre – a legenda szerint ugyanis mire egy szállítmány a pápához ért, megromlott, és a Szentatya azt megkóstolva úgy döntött, hogy az ilyen pocsék ital csak jót tehet a bűnbánatnak. A sört először Salvatornak hívták.
Wilsonnak egyébként van egy sörös blogja is, ez a Brewvana, és a házi sörfőzésből él. A sörös böjtöt körültekintő vizsgálatokkal kezdte, megvizsgálták például, hogy hogyan bír ki egy napot csak sörön élve. A böjthöz természetesen a felesége hozzájárulására is szükség volt, de a kollégái is támogatják. Hogy jobban értse a szerzetesek motivációit, Wilson elolvasta a bencések és a ferencesek reguláit is, egy bencéssel többször beszélt telefonon a tervéről és a monasztikus életről, és a plébánosával is konzultálni szokott a témában. Lelkivezetőjével, egy helyi presbiteriánus lelkésszel is megbeszéli a dolgot. Egy apátságban két napot töltött. Tapasztalatairól egy könyvet is szeretne írni.
Magyar Kurír
(szg)