
A május 16-án megjelent CD Ausztriában kettős platina lemez lett, Angliában, Németországban, Belgiumban aranylemez, Lengyelországban pedig platinalemez. A klasszikus lemezek versenyében Franciaországban 7, Németországban 9, az Egyesült Államokban az 1. helyen szerepel.
A siker a szerzetesek számára a legmeglepőbb, de nagy örömmel tölti el a közösséget. Ugyanakkor – amint az apátság honlapján szerepel – egy kissé zavarja őket, hogy popsztárokkal említik őket egy hírben. Az elterjedt „popszerzetesek” kifejezés is megtévesztő, hiszen nem popzenét, hanem a gregorián korál ősi és szent dallamait éneklik. „Amit mi éneklünk imádság. Évszázadok óta sok-sok embernek adott belső erőt, az angyalok zenéjének is nevezték.”
Világszerte TV-ben, show-műsorokban szerepelnek, ahol olyan kérdések is előkerülnek, mint a hivatás, szerzetesi élet, Isten-szeretet, s így lehetőségük adódik, hogy a szerzetesi életformáról pozitívan beszélhessenek.
Ahogyan Gregor Henckel von Donnersmarck apát mondja: „Az igazi siker az, hogy mint szerzetesek ezáltal remélhetőleg tanúságot tudunk tenni, tanúságot arról, hogy szép dolog Istenben hinni, csak neki élni.”
További részletek az apátság honlapján olvashatók. A CD-ből ízelítőt hallhatnak a YouTube portálon is.
Varga János/Magyar Kurír