Szűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja

2018. február 10. szombat 21:29

1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya.

A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és vakító fehér köpenyt viselt, égszínkék öv volt derekán, lábát arany rózsa díszítette, és kezében rózsafüzért tartott. Összesen tizennyolc alkalommal jelent meg július 16-áig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Február 25-én fölszólította Bernadette-et, fakasszon forrást a barlang meghatározott pontján, igyon belőle és mosdjon meg benne. Március 2-án megbízta a kislányt, „mondja meg a papságnak, hogy építsenek kápolnát és jöjjenek körmenetben” a jelenések helyére. Március 4-én már több mint tízezren kísérték el Bernadette-et a barlanghoz, de a látomásokban csak a kislány részesült. Március 25-én a Hölgy lourdes-i dialektusban a nevét is elárulta: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”

Franciaországban a jelenések híre gyorsan terjedt, egyre nagyobb tömegek látogattak Lourdes-ba – a Pireneusok között, a Pau patak partján fekvő városkába – és a jelenések helyén fakadt forráshoz, mely 120 ezer liter vizet ad naponta. A forrásnál kezdettől fogva tapasztaltak csodás gyógyulásokat. A jelenéseket egyházi és világi hatóságok vizsgálták. Azok természetfeletti jellegét 1862-ben a tarbes-i püspök (Lourdes a tarbes-i egyházmegye területén fekszik), majd 1891-ben XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte.

1862-ben templomot kezdtek építeni a forrás feletti sziklára, amely 1876-ra elkészült, s melynek IX. Piusz pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. A barlangban Bernadette útmutatásával elkészült a Szűzanya márványszobra. A forrás mellett fürdő épült.

A Szűzanya lourdes-i megjelenését először a tarbes-i egyházmegyében ünnepelték, 1890-től. 1908-tól, a jelenések 50. évfordulójától kezdve X. Piusz pápa kiterjesztette az ünneplést az egész Egyházra.

A jelenés helyén a sok csodálatos gyógyulás igazolta Mária Istentől kapott hatalmát. Lourdes világhírű zarándokhely lett, ahova milliók zarándokolnak el engesztelni és gyógyulásért vagy megnyugvásért imádkozni. A megmagyarázhatatlan gyógyulások száma sok ezer, ebből hetvenet  ismer el az egyház csodás gyógyulásnak. A lelki gyógyulások száma felmérhetetlen.

Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy február 11., a Szűzanya első lourdes-i jelenésének napja legyen a betegek világnapja. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.

Ezen a napon egyre több templomban kiszolgáltatják a betegek szentségét. A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez.

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
isten-szeretet-ezert-szeretett-lenyek-vagyunk-eloadas-sorozat-belso-varkastely
Isten a szeretet, ezért szeretett lények vagyunk – „A belső várkastély”-ról a D18 kávézóban

A budapesti D18 könyvesbolt-kávézó előadás-sorozatot indított Avilai Nagy Szent Teréz „A belső várkastély” című művéről. A negyedik előadást február 22-én tartotta Baráth Évi orvos. Előadótársa, Béri Renátó kármelita szerzetes betegség miatt nem tudott jelen lenni.

2018. február 23. péntek
tuz-utott-ki-budapest-egyik-legnagyobb-templomaban-felmerul-szandekos-gyujtogatas-gyanuja
Tűz ütött ki Budapest egyik legnagyobb templomában – Felmerül a szándékos gyújtogatás gyanúja

Február 23-án, hajnali három óra után lángra kapott a Budapest Lehel téri Árpád-házi Szent Margit-templom kerti tárolója, a lángok később átterjedtek a tetőszerkezetre.

2018. február 23. péntek