
Az ökumenikus szertartást Veres András szombathelyi megyéspüspök, Ittzés János elnök-püspök, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Steinbach József dunántúli református püspök celebrálja.
Nagy összefogásnak és sokak segítő szándékának köszönhetően ökumenikus fatemplom épült Magyarföldön, Zala megye piciny településén. A templomépítést a falu polgármestere Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház művésze koordinálta; munkája eredményeképpen néhány éve egy harangláb, majd egy pajtaszínház épült a faluban. Mújdricza Péter építész tervei alapján az építést és a munkálatok irányítását Jakosa Attila és Holló Tamás végezte.
A falu honlapjának galériájában a templomépítés folyamatát is figyelemmel kísérhetik.
Az avatási ünnepségen közreműködik Sebestyén Márta, hangszeren kíséri: Andrejszki Judit barokk énekes. 19 órai kezdettel az 1998 nyarán az Õrségben (Hétrétországban) alakult Hétrét együttes ad koncertet.
Magyar Kurír