Továbbra is hihetjük, hogy a támadás felett győz a megbocsátás – Ferenc pápa imája december 8-án

Ferenc pápa – 2022. december 8., csütörtök | 20:59

A Szentatya december 8-án délután, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén először a Santa Maria Maggiore-bazilikába, majd a Piazza di Spagna térre ment imádkozni. Az alábbiakban a téren elmondott imájának fordítását tesszük közzé.

Szeplőtlen Anyánk, ma köréd sereglik Róma népe.
A sok városlakó és városi szervezet által
lábad elé helyezett virágok
az irántad érzett szeretetünket és áhítatunkat fejezik ki,
hiszen te mindannyiunk felett őrködsz.
Te a láthatatlan virágokat is látod és fogadod,
vagyis a sok hallgatag, néha elfojtott fohászt és könyörgést,
melyek rejtve vannak, de nem előtted, aki Anyánk vagy.

Két olyan év után, amikor hajnalban egyedül jöttem,
hogy tiszteletemet tegyem előtted,
ma ennek az egyháznak és ennek a városnak
a népével együtt térek vissza hozzád,

és eléd hozom minden,
közeli és távoli gyermeked háláját és kérését.

Te a Mennyből, ahová Isten befogadott,
sokkal jobban látod a földi dolgokat, mint mi;
de Anyaként meghallgatod kéréseinket,
hogy Fiad elé terjeszd őket,
az ő irgalommal teli szíve elé.

Mindenekelőtt számtalan – nem csak keresztény –
férfi és nő gyermeki szeretetét hozom eléd,
akik a legnagyobb hálával szemlélik szépségedet,
mely csupa kegyelem és alázat:

mert a megannyi sötét felhő közepette
te a remény és a vigasztalás jele vagy.

A gyermekek mosolyát hozom eléd,
akik szentképed előtt tanulják meg nevedet,
édesanyjuk és nagyanyjuk ölében,
és kezdik felismerni, hogy mennyei Édesanyjuk is van.
És amikor az életben megtörténik,
hogy ezek a mosolyok könnyeknek adják át helyüket,
milyen fontos, hogy megismertek téged,
hogy ajándékba kapták a te anyaságodat!

Az idősek háláját hozom eléd:
azt a köszönetet, amely egy az életükkel,
emlékekből, örömökből, bánatokból
és olyan eredményekből van szőve,
amelyekről ők jól tudják,
hogy a te segítségeddel érték el,
kezüket kezedbe téve.

A családok, apák és anyák aggodalmait hozom eléd,
akik gyakran sokat küzdenek azért, hogy meg tudjanak élni,
és nap mint nap kisebb-nagyobb kihívásokkal néznek szembe,
hogy boldogulni tudjanak.

Különösen a fiatal házasokat bízom rád,
hogy rád és Szent Józsefre tekintve
bátran nézzenek szembe az élettel,
és bízzanak Isten gondviselésében.

A fiatalok álmait és aggodalmait hozom eléd,
akik nyitottak a jövőre,
de akiket visszahúz
egy dolgokban gazdag, de értékekben szegény,
információkkal teli, de nevelésben hiányos,
a megtévesztésben meggyőző és a megcsalásban kíméletlen kultúra.

Különösen azokat a fiatalokat ajánlom figyelmedbe,
akik a legtöbbet szenvedtek a világjárványtól,
hogy lassan megrázzák magukat, bontogassák szárnyaikat,
és újra felfedezzék a magasban repülés ízét.

Szeplőtlen Szűzanya, szerettem volna ma eléd hozni
az ukrán nép hálaadását a békéért, melyet régóta kérünk az Úrtól.
Ehelyett abban a meggyötört országban élő
gyermekeknek, fiataloknak, időseknek,
apáknak és anyáknak a könyörgését kell eléd tárnom.

De valójában mindannyian tudjuk,
hogy te velük és minden szenvedővel együtt vagy,
ahogyan Fiad keresztjénél is ott voltál.

Köszönjük, Édesanyánk!

Rád tekintve, aki bűntelen vagy,
továbbra is hihetjük és remélhetjük,
hogy a gyűlölet felett győzedelmeskedik a szeretet,
a hazugság felett győz az igazság,
a támadás felett győz a megbocsátás,
a háború felett győz a béke.

Úgy legyen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria