
Majnek Antal püspök, aki püspökké szentelése előtt a nagyszőlősi rendház tagja volt, minden évben részt vesz ezen az ünnepen, ha kötelessége máshová nem szólítja.
Az ünnepség a nagyszőlősi plébániatemplomban zsolozsmával kezdődött, ezt követte az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Majnek Antal volt. A szentbeszédet Lengyel Donát fererences atya mondta. A szentmise végén a hívek képviselői virágcsokorral köszöntötték a jelenlévő atyákat.
Ezután vette kezdetét a tranzitus bensőséges szertartása. A szerzetesek egyszerű ruhájukban, mécsessel a kezükben vonultak az oltár elé, csak a házfőnök viselt ünnepi palástot. Amikor Szent Ferenc halálának pillanatára emlékeztek, a szertartást térdelve folytatták a jelenlevők, majd sötétbe borult a templom, s pár percig mindenki csöndben imádkozott.
A szertartás Szent Ferenc alakját, a szenvedésekben megérlelt, vidám, Istenhez alakult lényét, majd boldog halálát, idézi fel, amely a szent számára valóban átmenet volt a mennyei boldogságba.
A szertartás végén Weinrauch Márió házfőnök ünnepélyes áldásban részesítette a jelenlevőket, majd a Naphimnusz eléneklésével fejeződött be az ünnepség, amely után a plébánián agapé várta a jelenlevőket.
* * *
„Boldog Ferencet énekszóval áldjuk,
Példája éltet, hogy a harcot álljuk,
S jól megtanuljunk élni, halni tőle,
Míg eljön a nap, míg eljön a nap."
(Részlet a Tranzitus szertartásából)
„A tranzitus Szent Ferenc boldog halálának az emlékezete, aki Jézushoz hasonlóan végigjárta a kereszt útját, s az utolsó stációknál nagy testi szenvedései ellenére mégis egyre nagyobb reménységgel tekintett a kapu felé, a kapukat nyitogató halál testvér felé, aki az örök élet ajtaját nyitja meg, és az Úr Jézussal való találkozás lehetőségét hozza meg számára. Ez a tranzitus, az átmenet az életből a halálon át az igazi és örök életbe. Ez mindannyiunkat emlékeztet saját tranzitusunkra is, és figyelmeztet, hogy Szent Ferenc segítségével és az ő útmutatásai alapján készüljünk mi is életünk nagy tranzitusára" – mondta a szertartásról Majnek Antal püspök a Munkácsi Egyházmegye Új Hajtás című lapjában.
Pápai Zsuzsanna/Magyar Kurír