Trappista szerzetesek újra megnyitják monostorukat Algériában

Kitekintő – 2007. március 8., csütörtök | 9:50

Lyon érseke bejelentette, hogy újra megnyitják azt az algériai monostort, amelyben 1996-ban hét szerzetest öltek meg muzulmán terroristák.

A CNA és az ICN hírügynökségek jelentése szerint Philippe Barbarin bíboros, Lyon érseke az 1996-ban megölt szerzetesek sírjánál tett látogatásakor nyilatkozott az újságíróknak, és elmondta, hogy most trappista szerzetesek egy kis csoportja vissza kíván térni az Atlaszi Miasszonyunkról elnevezett monostorba, amely Algírtól kb. 100 km-re délre, Medea közelében fekszik. A négy trappista szerzetes algériai, francia, spanyol és lengyel nemzetiségű; társaik meggyilkolása után két évet töltöttek Algírban, hogy arabul illetve franciául tanuljanak.

A bíboros a hívek imáját kérte, különösen is azért, mert a korábbi próbálkozások, hogy új közösséget hozzanak itt létre, sikertelenek voltak. Lyon érseke azt követően jelentette be a szerzetesek szándékát, hogy Azzedine Gacival, a Rajna-Alpok Muzulmán Tanács elnökével együtt tett zarándoklatot a vallásközi párbeszéd elősegítéséért. Az Iszlám Fegyveres Csoport (GIA) gerillái által kivégzett szerzetesek sírjánál tett látogatásuk és közös imájuk ennek a zarándoklatnak képezte részét.

Algéria muzulmán állam, a 32 milliós lakosság összesen 1%-át teszik ki a keresztény és zsidó vallásúak. Az országban ezen kívül nincs más működő monostor.

Magyar Kurír

Kép: blaurent.club.fr