Új katolikus templom épül Debrecen–Józsán

Hazai – 2014. április 28., hétfő | 10:44

A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Debrecen Józsa nevű városrészén Szent György tiszteletére templomot épít. A Szent György-templom alapkövét Bosák Nándor püspök áldotta meg április 26-án – tájékoztat az egyházmegye.

A Debrecen Józsa-park, Gát utcán épülő templom a debreceni Megtestesülés-plébánia józsai társegyházközségéhez tartozik – tájékoztat a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye.

Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyéspüspök az alapkő megáldását követően elmondta: húsvét közelében arra az örömre gondolunk, hogy Isten Fia lakást vett magának közöttünk, hogy életével a mi életünket a teljes életre vezesse. A húsvéti időben az új templom alapkövének elhelyezésével azt a feladatot folytatjuk, amit Jézus Krisztus elkezdett közöttünk, hogy bennünket az Ő testévé, az Ő egyházává alakítson. A templomot nem magunknak, hanem a jövőnek építjük. Debrecen város fejlődő részén a megszentelt területet mintegy kiválasztjuk, hogy ez a föld ezentúl az Isten, a lelkünk ügyét szolgálja, és a jövő számára olyan lehetőséget, helyet biztosítson, hogy az ember megtalálja benne azt a segítséget, útmutatást, amely nélkül nem tudja megvalósítani élete teljeségét.

Hivatalos okiratok a XIII. században már említik Józsa település Szent György-templomát, amelynek titulusát az újonnan épülő templom viseli.

Győrffy Zoltán építész bemutatta a templom terveit. Elmondta, hogy a különleges, egy tömbből álló templom formáját a középkori kőtemplomok inspirálták. Az új templomot kívül-belül egységesen téglaburkolattal látják el, a templom belső terét helyi mesterek munkáival szeretnék kialakítani.

Felföldi László plébános az alapkőbe helyezett relikviákat tartalmazó „időkapszulába” az új templom telkétől mintegy 150–200 méterre található középkori templom romjaiból egy darab követ is elhelyezett, utalva ezzel a múlt titkára, a jelen erejére, a jövő reményére. A jövőnek üzenő tárgyak közé került az alapító okirat egy példánya, a Józsai lap és a Hajdú-Bihari Napló (megyei napilap) legfrissebb száma, benne az alapkőletételről szóló hírrel.

Az építkezésre szolgáló telket Debrecen Megyei Jogú Város adományozta. Az ünnepségen jelen lévő Kósa Lajos polgármester a város nevében örömét fejezte ki, hogy új templom épül Józsa városrészen. A polgármester elmondta: a telek adományozásával azt a hagyományt követik, hogy a templomépítésre a város ingyen adja a telket, mert aki templomot, épít az jövőt, hitet, város épít.

Az építés költségeit a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye biztosítja, a hívek adományaival kiegészítve. A kivitelezési munkálatokat Hajas István építész vállalkozó végzi, Felföldi László püspöki helynök, esperes, a Debreceni Megtestesülés Plébánia plébánosa felügyeletével és Mogyorós János közreműködésével.

A Szent György-templom a tervek szerint 2015 tavaszára épül fel.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria