Ünnepi szívvel a Szentháromság jelenlétében – Új örökfogadalmasok a domonkos nővéreknél

Megszentelt élet – 2020. augusztus 11., kedd | 20:50

Hernády Eszter Krisztina OP, Kiss-Albert Ágnes Márta OP és Nagy Éva Benedikta OP tett örökfogadalmat az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek rendjében augusztus 8-án, a budakeszi Havas Boldogasszony-templomban. Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mutatta be, a homíliát Lukács János jezsuita szerzetes mondta.

A szertartás elején Veres András győri püspök, az MKPK elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, „azért vagyunk itt, hogy az örökfogadalmasokkal együtt imádkozzunk, és őértük is, hogy mindaz, amire most ígéretet, fogadalmat tesznek, egész életükben az Istenben való örvendezés forrása lehessen”.


Szent Pál mondja, a Szentlélek nélkül még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Szentlélek nap mint nap alakít, formál bennünket, hogy Isten gyermekeként tudjunk élni – tette hozzá a püspök, kérve az Ő erejét és hathatós segítségét az örökfogadalmasok számára.

Az olvasmányban Izajás próféta arról jövendölt, aki jó hírt hoz és békét, aki kikiáltja a szabadulást. „Az Úr megvigasztalja az ő népét”, Isten a szabadulás szerzője.

A szentleckében a Timóteushoz írt második levélből olvasott részben Szent Pál így ír: „hirdesd az evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan, érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel, és hozzáértéssel”. Az a Pál buzdítja Timóteust, aki már azt is mondhatja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.”

Az evangéliumban Szent Máté tanúsága szerint Jézus Galileában a következő szavakkal búcsúzott tizenegy tanítványától: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön, tegyetek tanítványommá minden népet…, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.”


Az olvasmányok elhangzása után Lukács János jezsuita szerzetes a következő szavakkal kezdte homíliáját: „Ezen az ünnepen örömmel köszöntjük egymást, és nem felejtjük el köszönteni Jóistenünket sem, akinek irgalmát, szeretetét megismerhettük, aki ilyen gyönyörű, tágas világot hozott létre a számunkra, hogy ebben növekedhessünk, és teljesedhessen be az életünk. Köszöntjük a Fiút, az Úr Jézust, aki olyan közel jött hozzánk, hogy megérinthessük, hallhassuk őt, és olyan szavakat mondhasson, amelyek eljutnak hozzánk. Egyúttal köszöntjük Isten teremtő lelkét is, aki hordoz bennünket, aki bennünk lélegzik, imádkozik, és bátorításával, sugalmaival, finom érintéseivel vezet bennünket. Így vagyunk itt a Szentháromság jelenlétében, ünnepi szívvel.”

Mint mondta, az ünnep sok mindent feltár, ami a szemnek láthatatlan: a megrendülést, a hálát, az ámulatot. 


A szónok az örökfogadalmasokhoz fordulva azt mondta: „Mennyire szép mindaz, amit a Jóisten megtehetett bennetek! Isten szeretete munkált titeket, olykor keményen, olykor lágy érintéssel, s mindez az Ő számára is fontos volt, mert öröktől fogva várja, hogy a szeretetének arcot adhasson, hogy a szolgálatotok által mások számára is jelen tudjon lenni. Isten mindenkit szeretne elérni.”

Lukács János az olvasmányokra utalva hangsúlyozta: a jó hírt, az evangéliumot el kell vinni mindenkihez, és ebbe nem szabad belefáradni. Ha tanúi voltunk Isten nagy tetteinek, az örömöt másokhoz is el kell juttatnunk. Ez a feszültség, lendület valamiképpen Isten nyugtalansága, aki nem tudja magában tartani a jót, a szépet, az igazat.


A fogadalom a válaszotok Istennek, aki elhívott benneteket – folytatta a jezsuita szerzetes. – Úgy bocsátjátok az Ő rendelkezésére a kezeteket, mint a szegény emberek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy mások szolgálatával keresik a kenyerüket: Isten számára nyújtjátok a kezeteket, hogy Ő használhassa, úgy, ahogy neki tetszik. Ez a szegénység.

Engedelmességet is fogadtok, hogy mint a csapatjátékosok, figyeltek egymásra és a csapatkapitányra is, mert közös úton jártok. A közösség mellettetek állt jóban-rosszban, és nem fog elhagyni semmiféle bajban.

Harmadrészt tisztaságot is fogadtok, ezért olyan szívvel éltek majd, ami egészen szabad, érzékeny és annyira képes szeretni, hogy az már szinte fáj, de közben erős is, mert azt várja, hogy olyan szív lehessen, mint amilyen az Úré.

Lukács János a beszéde végén rámutatott, hogy a szerzetesi közösség éppen arra alkalmas közeg, hogy általa eljuthasson az emberekhez az örömhír. A szónok hangsúlyozta: „Az örökfogadalom-tételig eltelt idő arra is kellett, hogy Isten szeretetében gyógyulhasson mindaz, ami gyógyulásra várt. Időre van szükség, hogy teljes szívvel tudjunk szolgálni. Ez az idő nem fölöslegesen múlt el, hanem azt szolgálja, hogy másokat szolgálhassatok. Ez a megváltás ideje. Ahogy felismertétek, hogy az Úr miként van jelen a fájdalmatokban, a szenvedésetekben, a sötétségetekben, úgy megsejthetitek az Úr jelenlétét azok lelkében, fájdalmában, sötétségében is, akikkel majd kapcsolatba kerültök.”

Együttérző, bizakodó, csöndes jelenlét fakad ebből a tapasztalatból, ami az igazi terepe annak, hogy az evangélium megérinthesse az emberek szívét.

Ugyanakkor

a kiengesztelődésről is szól ez a küldetés. Olyan helyekre, emberi helyzetekbe szól, ahol nincs béke, ahol bátran kell szolgálni a kiengesztelődést az Úr és az emberek között.

Talán Istennek is ezen a téren van leginkább szüksége a mi közreműködésünkre, hogy életet fakasszon – tette hozzá a jezsuita szerzetes.

A homília után következett Hernády Eszter Krisztina OP, Kiss-Albert Ágnes Márta OP és Nagy Éva Benedikta OP örökfogadalom-tétele.

A szertartás végén Veres András püspök búcsúzóul azt kívánta, hogy „a domonkos nővérek, a hit bajnokai valóban sok bajnokságot nyerhessenek kis országunkban, ahol nagy szükség van a tanúságtételükre, igehirdetésükre”. Isten adjon ehhez mindannyiuknak sok erőt és sok új hivatást – mondta a püspöki konferencia elnöke.

Fotó: Domonkos nővérek Facebook-oldala

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria